Nemzetközi foci

Hetvenéves lett A Király, minden idők egyik legjobb középpályása

Fabrice COFFRINI / AFP
Fabrice COFFRINI / AFP

Június 21-én betöltötte hetvenedik életévét Michel Platini Európa-bajnok, háromszoros aranylabdás francia labdarúgó, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) volt elnöke, minden idők egyik legjobb középpályása.

Michel Francois Platini 1955. június 21-én született a Luxemburghoz közeli Joeuf kisvárosban, olasz származású családban. Kevesen emlékeznek már rá, de eredetileg kedvenc csapata, a Metz hívta próbajátékra 16 éves korában, de egy sérülés mitt ezen nem tudott részt venni, majd egy évvel később elájult egy állóképességi teszten. Így került végül az AS Nancyhoz, amelynek felnőttcsapatában egy év után bemutatkozott.

Sok sérülés hátráltatta a továbbiakban is, de az 1974-75-ös szezonban a Nancy az ő vezérletével visszajutott az első osztályba, maga Platini 17 gólt lőtt, a legtöbbet a specialitásának számító szabadrúgásokból. A Nancy a következő években rendre a bajnokság felsőházában végzett, és 1978-ban addigi legnagyobb sikereként megnyerte a Francia Kupát, a győztes gólt Platini szerezte. 1979-ben az akkor legjobb francia klub, a Saint-Étienne csapatába igazolt, amellyel 1981-ben megnyerte első és egyetlen francia bajnoki címét.

AFP Platini a Juventusban.

1982-ben jelképes összegért az olasz Juventushoz távozott, ahol a 10-es számú mezt kapta meg. Első szezonjában bejutott a BEK-döntőbe, ahol kikapott csapata a Hamburger SV-től, de az Olasz Kupát megnyerte. A Juve színeiben kétszer lett a Serie A bajnoka (1984, 1986), három egymást követő évben gólkirály, 1984-ben a bajnoki cím mellett elhódították a Kupagyőztesek Európa-kupáját és az Európai Szuperkupát is.

Legnagyobb sikere a BEK-győzelem lehetett volna 1985-ben, ám a brüsszeli Heysel Stadionban a mérkőzés előtti katasztrófában 39-en meghaltak, ez beárnyékolta a sikert. Különösen azért, mert a mérkőzés egyetlen gólját Platini szerezte tizenegyesből, de sokan bírálták, amiért önfeledten ünnepelte a győzelmet. Azzal védekezett, hogy akkor még nem volt tudatában a tragédia súlyosságának.

A válogatottba 1976-ban hívta meg Michel Hidalgo szövetségi kapitány, első mérkőzésén Csehszlovákia ellen szabadrúgásból volt eredményes. Az 1978-as világbajnokságon a franciák nem jutottak tovább csoportjukból, az olaszoktól és a házigazda argentinoktól is kikaptak, csak a magyar válogatottat győzték le. A kudarcért a közvélemény Platinit tette felelőssé, egy ideig a hazai bajnokságban szinte minden labdaérintését füttykoncert kísérte.

A második világbajnokságán a bronzmérkőzést elvesztették a lengyelek ellen, de négy évvel később, 1986-ban a belgák ellen már győztek és a harmadik helyen végeztek. A francia csapat első nemzetközi sikere is Platinihez köthető, 1984-ben Európa-bajnok lett Franciaország, ehhez kilenc találatával járul hozzá, amivel a torna gólkirálya lett. Ez a rekord ma is él.

AFP Platini hamar berobbant a válogatottba.

Visszavonulását 1987-ben jelentette be, 582 klubmérkőzésen 313 gólt szerzett, a nemzeti csapatban 72 alkalommal lépett pályára és 41-szer talált be. Gólrekordját csak 2007-ben tudta megdönteni Thierry Henry, de a mérkőzésenkénti gólátlagot tekintve még mindig Platini a legjobb. Kétszer, 1982-ben és 1986-ban is bekerült a világbajnokság álomcsapatába, ő az első, aki sorozatban háromszor nyerte meg az Aranylabdát (1983, 1984, 1985), hazájában, ahol 1999-ben megválasztották az évszázad játékosának, a Le Roi (A Király) becenevet kapta.

Visszavonulása után, 1988-ban kinevezték a francia válogatott szövetségi kapitányának, a csapat vezetése alatt 29 mérkőzésből 16-ot megnyert és csak ötöt vesztett el, sorozatban 19 alkalommal maradt veretlen. A franciák az 1992-es Európa-bajnokságra esélyesként érkeztek, de a csoportkörben még meccset sem nyertek és kiestek, Platini pedig lemondásra kényszerült.

AFP

Sportvezetőként több torna szervezőbizottságában is helyet kapott, 2006-ban a Francia Labdarúgó Szövetség alelnöke lett, 2007-ben megválasztották az UEFA elnökének. Amikor 2015-ben a korrupciós botrányba keveredett Sepp Blatter, a FIFA elnöke bejelentette távozását, Platini jelezte, hogy megpályázná a tisztséget.

Néhány hónappal később azonban ellene is eljárás indult a Blattertől elfogadott pénzek miatt, amit Platini állítása szerint tanácsadásért kapott. A FIFA akkor nyolc évre minden futballal kapcsolatos tevékenységtől eltiltotta a francia sportvezetőt, amit a Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) négy évre csökkentett, végül 2022-ben Platinit minden vád alól felmentette a svájci szövetségi büntetőbíróság.

Kapcsolódó
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik