Nemzetközi foci bajnokok ligája

Napokig meg sem tudott szólalni a BL-döntős kivégzés után az Inter csapatkapitánya

Carl Recine/Getty Images
Carl Recine/Getty Images

Bár lehet, hogy örökre kísérteni fogja a Münchenben a PSG-től elszenvedett 5-0-s vereség, Lautaro Martínez, az Internazionale csapatkapitánya nem lát más kiutat, mint hogy a milánói csapat játékosai megpróbálnak továbblépni. Az Inter kedden kezdi meg a szereplését a klubvilágbajnokságon, az argentin támadó pedig ennek kapcsán törte meg a csendet a Gazzettának.

Mérhetetlenül csalódott voltam, nem értettem az okokat. Öt-hat napig meg sem tudtam szólalni. Azon az estén nekünk semmi nem jött össze, nekik minden. Nem voltunk önmagunk, nem voltunk csapat sem. De nincs más megoldás, tovább kell lépni, még, ha bennünk is marad az az este

– mondta Martínez, és a cikk megjegyzi, egyszer sem említette meg Münchent vagy ejtette ki a száján a párizsi rivális nevét.

Az argentin válogatottal világbajnok, 27 éves támadó azt mondta, bár elkeserítő, hogy semmit nem nyertek a szezonban, de nem mondaná, hogy negatív idényt zártak. Úgy gondolja, ebből meríthetnek erőt már egy új edzővel, Cristian ChivuvalSimone Inzaghi az elbukott BL-döntő után Szaúd-Arábiába szerződött.

Jót tehet majd, ha szívunk egy kis friss levegőt, ha kipróbálunk pár új dolgot egy új edzővel. Fontos lesz, hogy gyorsan megértsük, mit is vár tőlünk pontosan Chivu

– mondta Lautaro Martínez.

Az Inter a mexikói Monterrey ellen kezdi a klubvébét, majd a japán Urawa Red Diamonds és az argentin River Plate ellen folytatja.

Kapcsolódó
„Én voltam egyedül ilyen idióta” – egy szurkoló várta otthon az Intert a megsemmisítő BL-zakó után
Marco úgy gondolta, hiába kapott ki a csapat 5-0-ra, a tapsot így is megérdemlik, mert döntőig jutottak.
Olvasói sztorik