Nemzetközi foci bajnokok ligája

„Én voltam egyedül ilyen idióta” – egy szurkoló várta otthon az Intert a megsemmisítő BL-zakó után

Jürgen Fromme - firo sportphoto/Getty Images
Jürgen Fromme - firo sportphoto/Getty Images

Nem is olyan rég még a triplázás is benne volt az Inter szezonjában, aztán a csapat előbb elbukta az Olasz Kupa elődöntőjét, majd alulmaradt a Napolival szemben a bajnokságban, Münchenben pedig kiütéses, 5-0-s vereséget szenvedett a PSG elleni Bajnokok Ligája-döntőben.

Vasárnap kora délután a milánói játékosok leszegett fejjel, néma csendben érkeztek meg Milánó-Malpensai repülőtérre, ahol egy szem szurkoló fogadta őket.

Én voltam egyedül ilyen idióta, de ezek a srácok így is megérdemlik a tapsot

mondta Marco a La Gazzetta dello Sportnak.

A lap azt is írta, hogy egyedül Francesco Acerbi intett oda neki, még mielőtt beszállt volna a csapatbuszba, ennyi reakció érkezett mindössze a csapattól. Nem szólalt meg a vezetőedző, Simone Inzaghi sem, akiről a Gazzetta azt írta:

Ki tudja, lehet ezek voltak az utolsó lépései az Inter edzőjeként. És alighanem, a legkeserűbbek.

Kapcsolódó
Totális uralom – a megalomániát maga mögött hagyó PSG megsemmisítette az Intert
Így látta a világsajtó a Bajnokok Ligája döntőjét.
Olvasói sztorik