Ugyan a Nafta Lendava kiesett a szlovén első osztályból, ennek ellenére a Zalaegerszegről kölcsönvett játékosa, Szalay Szabolcs elismerésre méltó eredményt ért el. Hovatovább nyomot hagyott a Prva Ligában, hiszen a 31 meccsen, 2165 játékperc alatt bemutatott játéka, 3 gólja és 4 gólpassza, főképp a ligaelső kulcspasszáma alapján
Magyar futballisták viszonylag ritkán kerülnek be külföldi első osztályú bajnokságok év csapataiba. Olyanra nem is emlékszünk, hogy a labdarúgásunk újkori történelmében ugyanabban a szezonban egyszerre két magyart is ilyen megtiszteltetés ért volna. Idén Kerkez Milos is elmondhatta ezt magáról, és immár Szalay Szabolcs is.
Bár az európai futtballszakma inkább Wyscout, a SportBase, vagy az Opta adatelemzésit részesíti előnyben, ettől még a Sofascore ingyenesen elérhető felülete sem a két szép szem, vagy egyéb ügynöki közbenjárás alapján rangsorol, hanem színtiszta adat, statisztikai alapon összegzi a meccseken mutatott teljesítményeket.
Szalay Szabolcs egyébként Magyar Kupa győztes, hiszen nemhogy tagja volt annak a zalaegerszegi csapatnak, amely a város történelmének első Magyar Kupa győzelmét szerezte 2023. májusában, hanem a hosszabbításban bombagólt is lőtt a Budafok hálójába.
Szalay a 2024/25-ös szezonban egy olyan bajnokságban tette le a névjegyét, amelyre itthon sokan hajlamosak legyinteni. Ehhez képest a meccsek intezitását tekintve a Prva Liga kenterbe veri az NB I-et, nem beszélve arról, hogy a felnőtt válogatottjuk tavaly Anglia és Dánia mögött, Szerbiát megelőzve továbbjutott az Eb-csoportjából, az U21-es válogatott éppenséggel a Szlovákiában jelenleg is zajló Eb-n próbál továbbjutni a csoportjából, míg a Celje a Konferencia Liga legjobb 8, a Ljubljana pedig a legjobb 16 csapata közé jutott idén.