HIRDETÉS
Nemzetközi foci

„Kimerült vagyok, évek óta küzdök fizikai problémákkal, sérülésekkel és csalódásokkal” – visszavonult az olasz válogatott hátvéd

Matteo Ciambelli/NurPhoto via Getty Images
Matteo Ciambelli/NurPhoto via Getty Images

Bejelentette visszavonulását az egyszeres olasz válogatott hátvéd, Andrea Conti.

A 31 éves jobbhátvédnek 2024 nyarán járt le a szerződése a Sampdoriával, azóta sem sikerült összeszednie magát, sem mentálisan, sem fizikailag. A La Gazzetta dello Sportnak adott interjúban elárulta, minden reményét elveszítette a folytatásra, ezért visszavonult.

„Abbahagyom. Nem vagyok az a közösségi médiát nyomkodó típus, soha nem posztolok semmit, és nem hiszem, hogy ebben az esetben kivételt teszek. Ebben az interjúban jelentem be, itt és most. Elvesztettem a reményt. Tudtam, hogy a Samp szerződésének lejárta után nem lesz könnyű dolgom, és ennek bizonyítékát láttam ezekben a hónapokban, amelyekben amúgy sem hívott senki. Szóval jobb, ha elfogadom, hogy vége, és továbblépek.

Kimerült vagyok, évek óta küzdök fizikai problémákkal, sérülésekkel és csalódásokkal. Egy éve vagyok szabadon igazolható, és az elmúlt három évben mindössze kilenc meccsen játszottam. Tisztában kell lenni a helyzettel, nem bírom tovább, és ez a végső döntésem

– mondta Conti, aki saját bevallása szerint összesen kilenc mérkőzésen szerepelt az elmúlt három évben.

A hátvéd pályafutását sok sérülés kísérte, különösen a térdével adódtak olyan problémák, amelyek után akár 10-12 hónapot is kihagyott aktuális csapatában. Ennek ellenére az Atalanta neveltje megjárta a Sampdorián kívül a Parmát és az AC Milant is, a válogatottban egy Izrael elleni világbajnoki selejtezőn játszott kezdőként 52 percet 2017-ben.

Olvasói sztorik