A Lazio labdarúgócsapata hétfő este 1-1-es döntetlent játszott az Udinesével.
A hazai csapatnak nagy szüksége lett volna a három pontra, mert roppant kiélezett az élmezőny, mégis Florian Thauvin talált be elsőként. A gól ráadásul jelentős szerencsétlenkedéstkövetően született meg.
Sokáig nem örülhetett az Udinese, mert Alessio Romagnoli tíz perc múlva egyenlített egy szögletet követően, de mint utóbb kiderült, ezzel a végeredmény is megszületett. Bár sokáig tartotta a lépést az élmezőnnyel, a Lazio így már tíz pontra van az éllovas Intertől, ráadásul nem tudta kihasználni, hogy kikapott a Juventus, mert egy ponttal nem tudott a negyedik, Bajnokok Ligáját érő helyre fellépni. A bajnokságból tíz forduló van hátra.
Mivel a Coppa Italiából már kiesett a római együttes, így az Európa Liga megnyerésével kerülhet legközelebb egy trófea megnyeréséhez, főleg miután kilenc emberrel is nyert a Viktoria Plzen elleni nyolcaddöntő első meccsén.