Nemzetközi foci bajnokok ligája

Arne Slot: Szoboszlai Dominik olyan, mint egy gép!

Tnani Badreddine/DeFodi Images via Getty Images
Tnani Badreddine/DeFodi Images via Getty Images

Megtartotta a szomati, Southampton elleni bajnokit megelőző sajtótájékoztatóját Arne Slot, a Liverpool vezetőedzője.

A holland szakember elárulta, hogy bele fog nyúlni a kezdőcsapatba, mivel hétközben Párizsban játszottak Bajnokok Ligája-mérkőzést, a visszavágó pedig közeleg. Slot elmondta, hogy nagyon fontos a Premier League-meccs, ezért a győzelem érdekében fog változtatni.

„Ha más játékosoknak adok lehetőséget, az azért van, mert így látok nagyobb esélyt a győzelemre, nem pedig azért, mert pihentetni szeretnék a PSG elleni visszavágóra. Ha lenne 4-5 nap pihenő, ugyanazzal a csapattal állhatnék fel” – mondta a Pool edzője.

Az nem derült ki, hogy Szoboszlai Dominik is kispadra szorul majd ebből a megfontolásból, de egy Harvey Elliottra vonatkozó kérdés kapcsán így is szóba került. Az angol futballista világosan elmondta a napokban, hogy nem akar távozni, de érthető módon szomorú a kevés játékidő miatt.

„Legfeljebb 14-15 játékos kaphatja meg azt a játékpercet, amire vágyik. Harvey Elliott a jó példa, kiváló munkát végez, Mo Szalahhal és Szoboszlai Dominikkal kell megküzdenie a helyéért.

Mo akkor se boldog, ha öt perccel a vége előtt lecserélem, ez látható a testbeszédén. Ráadásul őt nem is könnyű lecserélni, hiszen mindig benne van a gól, ezért is hozom le őt nehezebben. Szoboszlai Dominik meg olyan, mint egy gép. Amikor játszik, mindig ő futja a legtöbbet.

A Paris Saint-Germain elleni 1-0-s siker kapcsán a kapusát dicsérte a Liverpool vezetőedzője, a visszavágóra pedig teljesen fitt csapatot szeretne pályára küldeni.

„Tényleg szerencsések voltunk, de had idézzem Michael Jordant, aki azt mondta korábban, hogy minél keményebben dolgozol, annál nagyobb szerencséd lesz. Ez pedig nagy elismerése a játékosaim számára. A második félidőben kevesebbet birtokoltuk a labdát, nem mi domináltunk, de jobban kontrolláltuk a mérkőzést, mint az elsőben” – érvelt Arne Slot.

A Liverpool szombaton délután négy órakor fogadja a seregjajtó Southamptont, kedden 21 órától csap össze a PSG-vel.

Kapcsolódó
A Liverpool győztes góljától dalra fakadt egy argentin kommentátor
Nem is az első eset, hogy sokkolja a nézőket Bambino Pons.
Olvasói sztorik