Nemzetközi foci

Bejelentette Kleinheisler Lászlót az új csapata

Az osztrák élvonalbeli Grazer AK bejelentette Kleinheisler László szerződtetését.

Az 52-szeres válogatott középpályás szabadon igazolható volt, mert bár 2023-ban szerződtette a Panathinaikosz, sérüléseit követően nem kapott játéklehetőséget. Fél évet töltött a Hajduk Splitnél, ahol 12 találkozón szóhoz jutott, de a görögök nem számítottak rá és felbontották a szerződését. Érdekesség, hogy a Panathinaikosz előtt éppen abban az Eszékben futballozott, ahol az a René Poms volt a vezetőedző, aki jelenleg a graziakat irányítja.

Hihetetlenül boldogok vagyunk, hogy egy ilyen nemzetközi tapasztalattal rendelkező játékost üdvözölhetünk a sorainkban. László nem csak Európában szerzett sok tapasztalatot, de már ismeri René Poms rendszerét az eszéki időszakából

– írta a klub honlapja.

Bár ott volt a magyar válogatottban a tavaly nyári Európa-bajnokságon, és pályára is lépett, klubmérkőzésen legutóbb májusban szerepelt. Érdekesség, hogy nem Kleinheisler az első magyar a csapatban, mert Jánó Zétényt egy nappal korábban jelentette be a Grazer AK.

Kapcsolódó
Olvasói sztorik