Nemzetközi foci

Ingyen szerzi meg az egyik legtehetségesebb német játékost a Bayern

Daniel ROLAND / AFP
Daniel ROLAND / AFP

A Bayern München labdarúgócsapata bejelentette, hogy előszerződést kötött Tom Bischoffal.

A Hoffenheim 19 éves középpályásnak nyáron jár le az aktuális kontraktusa, vagyis januárban már szabadon tárgyalhatott más klubokkal is. Így csapott le a Bayern is Bischofra, aki tíz év után vált csapatot. Ez hatalmas csapás a Hoffenheim számára, amely így komoly összegtől és egyik értékéről is kénytelen lemondani.

Bischof 37-szer szerepelt korosztályos válogatottakban, az ország egyik legnagyobb tehetségének tartják. A Bayern bejelentése szerint sokat számít, hogy 19 éves kora dacára komoly tapasztalata van a felnőttek között, ezért döntöttek úgy, hogy ajánlatot tesznek neki.

Kapcsolódó
Változás előtt a nemzetközi futball átigazolási piaca
A Football Benchmark jelentése nyomán beszélgettünk az átigazolási piac jelenlegi tendenciáiról, majd szóba ejtettük Hvicsa Kvarachelia Párizsba igazolását, végül pedig Erling Haaland szerződéshosszabbítására is kitértünk, ami szerintünk árulkodó a futballpiac növekedési potenciáljára vonatkozóan.
Olvasói sztorik