Nemzetközi foci

Az állandóan szidott csatár lett a Liverpool hőse

Ryan Pierse/Getty Images
Ryan Pierse/Getty Images

A Liverpool labdarúgócsapata Darwin Nunez hajrában lőtt duplájával nyert 2-0-ra a Brentford vendégeként szombaton, a Premier League 22. fordulójában.

Az ötödik percben simán vezethetett volna a hazai csapat, ha nem rúg luftot Damsgaard. Ezt követően is nagyon magasan helyezkedtek a vendégek védői, többször is megkontrázták őket a brentfordi támadók. Azért akadt helyzete a Poolnak is, Szoboszlai Dominik egy látványos szóló után eszelős erővel bombázott a felső lécre. Eddigre már nyomott a Liverpool, Cody Gakpo pedig ordító ziccert is rontott, jókor jött a pihenő hazai szempontból.

Térfélcsere után nem változott a forgatókönyv, nyomtak a liverpooli támadók, közben pedig a Brentford kontrából próbált meglepetést okozni – egy alkalommal Szoboszlai visszazárása mentette meg a csapatot a góltól. Luis Díaz nem tudott büntetőt kiharcolni, ahogy a túloldalon Ibrahima Konaté ellen sem ítéltek tizenegyest, amikor közelről, izomból a karjába lőtték a labdát a hazaiak. A hajrára többet cserélt Arne Slot, többek között Szoboszlait is lekapta a pályáról a 80. percben, pedig kimondottan jó meccse volt.

Szoboszlai statisztikái.

Ennek ellenére minden jel arra utalt, hogy itt bizony nem lesz gól, egészen a 91. percig. Ekkor egy jobb oldalon vezetett támadás végén Trent Alexander-Arnold lőtt középre egy labdát, amit az állandóan kritizált Darwin Nunez kapásból a hálóba lőtt. Ezután azonnal kitámadott a Brentford, de rajta vesztett, mert a szintén csereként beálló Federico Chiesa passzából még egy gólt bikázott a hálóba egy lövőcsel után Nunez.

Sikerével már 50 pontos a Liverpool és két döntetlen után tudott újra mérkőzést nyerni.

Olvasói sztorik