A Bournemouth labdarúgócsapata szombaton 4-1-re győzött Newcastle-ben a Premier League 22. fordulójában.
Justin Kluivert nagy meccse volt ez, hiszen mesterhármasig jutott a találkozón, a sors iróniája, hogy épp az ellen a csapat ellen, amelyben édesapjára, Patrick Kluivertre jó szívvel emlékeznek a drukkerek. Hat perc sem kellett az ifjabb Kluivertnek, hogy előnybe kerüljön a Kerkez Milossal felálló vendég együttes. Bruno Guimaraes még egyenlíteni tudott ugyan, de szünetre mégis 1-2-vel vonultak a felek.
Térfélcsere után mindent elkövetett a Newcastle United, hogy folytassa bámulatos sorozatát, hat bajnokit nyertek egymás után a szombati összecsapás előtt. Ezen a napon azonban semmi sem jött össze a hazaiaknak, sőt Dango Ouattara érvénytelen góljával nőhetett volna a különbség. Végül így sem maradtak el a Bournemouth-gólok: előbb Kluivert bombázott be egy harmadik gólt, majd Kerkez szép találatával vált teljessé a kiütésese siker.
KERKEZ GOAL 💫
— Hungarian Football Xtra (@HunFootballXtra) January 18, 2025
Ezzel a Bournemouth egy pontra megközelítette a Bajnokok Ligáját érő negyedik helyet a tabellán.
