A Napoli játékának elemzése az utóbbi pár évben mindig érdekes feladat, hisz a dél-olasz klub sok elemző és szurkoló szemében a látványos foci megtestesítőjévé vált. Sokan már a 2010-es évek elejéről is emlékeznek a Cavani, Hamsik, Lavezzi fémjelezte csapatra, amit Walter Mazzarri trenírozott. Aztán a fékezett habzású Rafa Benítez-korszak után a bankárból lett edző, Maurizio Sarri hozott új korszakot a nápolyiak életébe. Rövidpasszos, ámde dinamikus, látványos játéka nemcsak az elemzők, de sok semleges szurkoló szimpátiáját is elnyerte, a Jorginho, Allan, Hamsik középpályája, vagy a Callejón, Mertens, Insigne támadósorra alighanem senkit nem kell külön emlékeztetni. Akkor még nemigen tudtuk, de a pálya egyik oldalára aszimmetrikusan koncentráló, az ellenfél védekezését fel-le hintáztató „mélységi tiki-taka” kimondva-kimondatlanul alapvetéssé válik: bár az alkalmazott formáció vagy a védekezés magassága Sarri után időről-időre változott a nápolyi stílus védjegyének számító vertikális, kombinatív játékon alapvetően Carlo Ancelotti, Gennaro Gattuso, majd Luciano Spalletti is keveset változtatott.
Spalletti azonban nem folytatta a nápolyiaknál, és viszonylag váratlanul lett az olasz válogatottnál Roberto Mancini utódja – idáig nem igazán váltotta be a hozzá fűzött reményeket.
A Napoli tavalyi szezonját így leginkább a „káoszos átmenet” jelzővel lehetne illetni. A közismerten hirtelen természetű Aurelio de Laurentiis klubelnök először a francia Rudi Garciát választotta új edzőnek, csakhogy egyrészt az ő reaktív felfogása nem igazán volt összhangban az évtizede meghonosodott attraktív játékkal, másrészt pedig a szakember egyetlen komoly eredménye az elmúlt évtizedben a Lyonnal elért BL-elődöntő volt 2020 nyarán, a gyorsított lisszaboni posztcovid tornán. A borzasztó kezdés után novemberben ideiglenesen a korábbi sikerkovács, Walter Mazzarri ugrott be, de ő is borzalmasan teljesített. Februárban így a beugró beugrója, Francesco Calzone érkezett, aki egyben a szlovák válogatottat is irányította, és ami még fontosabb, korábban Maurizio Sarri segítője is volt. A süllyedés, ha lehet, tovább folytatódott: tavasszal a csapat utolsó nyolc bajnokijából egyet sem nyert meg, és a gyalázatos tizedik helyen végzett, messze lemaradva az európai kupaszerepléstől.
Az utód Antonio Conte lett, aki az egész tavalyi szezont munka nélkül töltötte. A nehéz természetű edzőt 2023 tavaszán rúgták ki a Tottenhamtől, pályafutása során pedig négy olasz és egy angol bajnoki cím is fűződik a nevéhez, a 2016-os olasz válogatottja pedig az igen gyenge színvonalú torna egyik legjobban focizó csapata volt. Leginkább a három belső védős, kompakt védekezésről, és a végletekig automatizált, de vertikális támadójátékáról ismert.
Szeptember közepéig, a Cagliari elleni 4-0-s győzelemig bezárólag Conte az új csapatánál is a háromvédős felállást alkalmazta, amit korábbi csapataitól már jól ismerünk. A rosszul sikerült első bajnoki után ez egy ideig jól is működött a csapatnak. Ekkor még a pálya közepén harmadik emberként beinduló támadókra épített a csapat, ez a stílus Conténak szinte a védjegyévé vált, ez tette korábbi csapatait messziről felismerhetővé. A keretben történt változások az 55 éves edzőt azonban változásra sarkallták. A középpályára nyáron ugyanis két komoly Premier League-játékos is érkezett: Scott McTominay a Manchester Unitedből és Billy Gilmour a Brightonból. Elöl az elmúlt évek gólfelelőse, Victor Osimhen ellentmondásos körülmények között a Galatasarayhoz került kölcsönbe, helyére viszont a hasonló profilú Romelu Lukaku érkezett. Conte végül szeptember végén, a Juventus elleni gól nélküli idegenbeli bajnokin próbálta ki a négy védős rendszert először.
Onnan jött az ötlet, hogy az átigazolási időszak utolsó napján megszereztük Gilmourt és McTominayt, így a középpályának rendkívül erőssé vált. Kicsit aggódtam, hogy védekezésben is működik-e a rendszer, de végül bevált
– értékelt az edző a meccs után.
A Napoli azóta minden mérkőzésen 4-3-3-as vagy ritkábban 4-2-3-1-es felállásban futballozott, és egyelőre éles versenyben van az Atalantával a bajnoki címért. Az első hetekben jobb szárnyvédőként játszó Pasquale Mazzocchi így kikerült a csapatból, és Di Lorenzo, Rrahmani, Buongiorno és Oliveira maradt a négy védő. McTominay a középpályán immár állandó szereplő Stanislav Lobotka és Zambo Anguissa mellett, elöl pedig jobbról általában Matteo Politano, balról pedig Kvarachelia támogatja az erőcsatár Lukaku játékát.
