Nemzetközi foci

Szoboszlai csereként szállt be, de ő sem tudott segíteni az Arsenal elleni rangadón

Alex Pantling/Getty Images
Alex Pantling/Getty Images

A Liverpool FC labdarúgócsapata 2-2-es döntetlent játszott vasárnap az Arsenal otthonában, a Premier League rangadóján.

Azonnal beindult a mérkőzés, nagy lendülettel kezdtek a csapatok, az Arsenal pedig tíz perc alat vezetést szerzett. Bukayo Saka kapott remek indítást, kicselezte Andrew Robertsont, majd a rövid fölső sarokba bombázott. Sokáig mégse örülhettek a londoniak, mert Virgil van Dijk fejelt egyenlítő gólt. Szünetre mégis előnyben vonult az Arsenal, mert egy beívelésnél elcsúszott a Liverpool védelme, Mikel Merino pedig a kapuba fejelt.

Térfélcsere után nagy erőket mozgósított a Liverpool, hogy kiegyenlítsen, a 63. percben pedig hármas csere keretein belül Szoboszlai Dominik is pályára lépett. A második találatot viszont a kezdőként pályára lépő Mohamed Szalah szerezte a vendégeknél, miután Darwin Núnez óriási helyzetbe hozta.

Ettől nyitottá vált a hajrá, sőt az Arsenal be is talált, de Anthony Taylor szabálytalanság miatt elvette Gabriel Jesus gólját. A vége így pontosztozkodás lett, vagyis a Manchester City megőrizte első helyét a tabellán.

Olvasói sztorik