Már visszautasította egy edző a Manchester United kispadját?

Egyre kevésbé tűnik valószínűnek, hogy Erik ten Hag év végén is az angol csapat edzője marad.

Még ki se rúgta Erik ten Hag vezetőedzőt a Manchester United, már az utódját keresheti a vezetőség.

A holland edzővel 13. helyen áll a Premier League-ben a csapat, ráadásul az Európa Ligában is csak kettő pontot gyűjtött. A nemzetközi kupameccseken különösen gyenge a MU mérlege Ten Haggal, legutóbbi tíz meccséből egyet nyert meg, míg ötször kikapott. Sajtóhírek szerint nem csupán a Porto ellen 3-3-ra végződő, hanem a vasárnapi, Aston Villa elleni bajnokit is nyernie kellett volna, hogy megtartsa állását Ten Hag, ám ebből már az EL-meccs sem jött össze – pedig 2-0-ra is vezetett a csapata.

Felpörögtek azonban az események, Tancredi Palmeri olasz újságíró szerint már felvette a vezetőség Simone Inzaghival a kapcsolatot, sőt fel is ajánlotta a kispadot a szakembernek. Inzaghi azonban nemet mondott, így folytatják a manchesteriek a keresést. Az nem derült ki Palmeri beszámolójából, hogy mennyit fizettek volna az angolok az Inter vezetőedzőjének kivásárlásáért.

A Manchester United a közeljövőben esedékes válogatott szünet alatt szeretne edzőt cserélni a beszámolók szerint.

Kapcsolódó
Ten Haggal kiscsapat lett Európában a MU
Ahogy a bajnokságban, úgy a nemzetközi porondon sem kényezteti el a drukkereit a csapat.