Nemzetközi foci

Erik ten Hag: A 99 százalék nem elég, ma pedig túlságosan önteltek voltunk

James Gill - Danehouse/Getty Images
James Gill - Danehouse/Getty Images

A Manchester United hiába játszott fölényben odahaza, csak 1-1-es döntetlent játszott a holland Twentével.

Christian Eriksen szerzett vezetést, de a második félidőben is köéppontba került egy könnyelműen elszórt a labdával, amiből a 68. percben kiegyenlítettek a vendégek. Helyzetei ugyan akadtak még az angoloknak, de a győztes gólt nem sikerült belőni. Innen nézve nem csoda, hogy Erik ten Hag vezetőedző az élesség hiányára panaszkodott.

„Le kell zárni a meccseket, kivégezni őket. Addig pörögni, amíg be nem ment a második gól. Nagy terveink vannak, de amikor ekkora az ambíció, ahhoz teljesítménynek is kell párosulnia, hogy bizonyíts.

Nekik ez életük meccse volt, mint centiméterért küzdöttek, mi viszont nem. A 99 százalék pedig nem elég, ma pedig a második félidőben túlságosan önteltek voltunk, nem adtunk bele mindent csapatként. Ezen dolgoznunk kell

mondta Ten Hag.

A holland szakemberrel nem megy a szekér Európában, az utolsó kilenc nemzetközi meccséből ötöt elveszített, egyet nyert meg és háromszor játszott döntetlent. Legközelebb az FC Portóval csap össze az EL-ben a Manchester United, de az a mérkőzés sem ígérkezik túl könnyűnek.

Kapcsolódó
Európa Liga: a Galata nyerni tudott; a ManUnited otthon botlott
Itt vannak az első forduló szerdai eredményei.
Olvasói sztorik