Az FC Barcelona Wojciech Szczesny iránt érdeklődött, közölte az átigazolásokra specializálódott újságíró, Fabrizio Romano.
A lengyel kapusnak lejárt a szerződést a Juventusnál, amelyet követően bejelentette, hogy befejezte profi karrierjét. Más kérdés, hogy egy esetleges barcelonai utolsó szezonért hajlandó lehet-e reaktiválni magát 2025 nyaráig. Ezt szerette volna kideríteni a Barca, amelynek elsőszámú kapusa, Marc-André Ter Stegen térdszalag-szakadás miatt szezon végéig kidőlt.
Romano szerint Szcesny mellett még két jelölte van a katalán sztárcsapat vezetőségének, egyikük pedig az a Keylor Navas, aki korábban öt éven át a rivális Real Madridban védett.