Nemzetközi foci

Németh Andrást bejelentette új csapata

scpreussen-muenster.de
scpreussen-muenster.de

Németh András, a német másodosztályban szereplő Hamburg csatára kölcsönben a Münsterbe került.

A 21 éves csatár 2023 elején érkezett a Genktől a Hamburgba, ahol azonban kevés játéklehetőséget kapott. Összesen összesen 890 percet töltött a pályán 42 mérkőzésen, ezeken két gól és egy gólpassz a mérlege. Hetek, hónapok óta cikkeztek már arról, hogy csapatot válthat, ráadásul Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitánya is jelezte számára, hogy csak akkor jöhet számításba a nemzeti együttesben, ha elegendő játékidőt kap. Ez természetesen a többi játékosra is igaz, de Németh esetében hatványozottan fontos. Ebben pedig segíthet a kölcsönadása.

Továbbra is meg vagyunk győződve András kvalitásairól, és bízunk benne, hogy Münsterben megszerzi a további fejlődéséhez szükséges meccsrutint

– idézte Claus Costa sportigazgatót a Hamburg honlapja.

A Münster egyébként szintén a másodosztályban szerepel, tavaly ugyanis feljutott a harmadik ligából. Fejlődését ennek köszönhetően könnyen figyelhetik Hamburgból is.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik