Nemzetközi foci bajnokok ligája

„2035-re a világ legjobb játékosának ebből az iskolából kell kikerülnie” – a Fradit kiejtő klubé Európa kevésbé ismert aranybányája

Hegedüs Róbert / MTI
Hegedüs Róbert / MTI
Az FC Midtjylland akadémiájáról egyelőre kevés szó esik, pedig már a topbajnokságokban is játszanak a neveltjeik. Az innovációra épülő képzési rendszerből már kikerültek olyan játékosok, akik kulcsfontosságú szerepet kaptak a Fradi kiejtésében – és ez még csak a kezdet.

A Ferencváros 1-1-es döntetlent játszott kedd este az FC Midtjylland ellen a Bajnokok Ligája selejtezőjében, így nem jutott be a rájátszásba. Pedig jól kezdtek a zöld-fehérek, mindenki egyet is értett a találkozót követően abban, hogy az első félóra kimagaslóan erősre sikerült. Ekkor azonban cserére szánta el magát a dánok edzője, Thomas Thomasberg, és a látványosan szenvedő Kristoffer Askildsen helyére az első találkozó egyik meghatározó játékosa, Aral Simsir állt be.

A török és dán útlevéllel is rendelkező középpályás alapjaiban változtatta meg a mérkőzés alakulását. A Midtjylland támadásai dinamikusabbak lettek, a labda elleni nyomás is élénkült. A második félidőben is Simsir váltott ritmust, majd egy kiváló átlépős csellel hozta helyzetbe Oliver Sörensent, aki egy higgadt gurítással egyenlített. A gólszerzőnek nem csak a találata miatt volt fontos szerepe a továbbjutásban, mindkét Fradi elleni találkozót végigjátszotta, ráadásul a 180 perc alatt volt csatár, szélső és középső középpályás is.

MTI/EPA/Ritzau/Claus Fisker Sörensen végig pályán volt a párharc során, sokoldalú játékával és góljával is oroszlánrészt vállalt a továbbjutásból.

A párharcból talán kiemelhető az izlandi Elias Rafn Ólafsson is, akinek ugyan akadt néhány bizonytalan mozdulata Budapesten, de több komoly bravúrral is segítette a csapatát. Olvasóink alighanem már sejtik, hogy mire akarunk kilyukadni, de van egy közös pont mindhárom, pályafutása elején járó futballistában:

mindannyian az FC Midtjylland utánpótlásából kerültek fel a felnőttcsapatba.

Ólafsson 2018-ban a Breidablíktől került a dánokhoz, míg Simsir a koppenhágai Kögében kezdett, mielőtt 2017-ben a Midtjyllandba szerződött volna. Sörensen annyiban lóg ki a sorból, hogy őt nem kellett játékosmegfigyelőkkel megnézetni, mivel mindig is az FCM-ben futballozott.

Azt persze nem állíthatjuk, hogy kizárólag saját nevelésű labdarúgók alkotják az együttes keretét, Denil Castillót, Adam Buksát, Ousmane Diaót és Askildsent is a nyáron szerződtette a klub. Ugyanakkor eközben évente újabb és újabb játékosokat integrálnak a csapatukba, és látva Simsir vagy Sörensen játékát, valamint fontosságát, elmondható, hogy nagyon magas szintű a kiválasztás.

Már akkor is kilógtak fölfelé, Aral főleg a technikai képzettségével és azzal, hogy kiemelkedő volt egy az egy elleni párharcokban, Oliver pedig leginkább a mentalitásával. Persze jó játékos is volt, de a hozzáállása miatt emelkedett ki

– mesélte lapunknak Puskás Zsombor, a Vasas futballistája.

MTI/EPA/Ritzau/Claus Fisker Simsir előszeretettel ment bele egy az egy elleni párharcokba a Fradi ellen is.

A 21 éves hátvéd még 2019-ben jelentkezett próbajátékra a Midtjylland akadémiáján, és az edzéseken mutatott teljesítményét látva meghívót is kapott a csapatba. Az első év az edzéseken kívül persze az új környezettel való ismerkedésről szólt, de aki találkozott már skandinávokkal, tudja, mennyire nyugodt, befogadó társadalom a dánoké.

„Nagyon rendesek és segítőkészek voltak, normális srácok. A mai napig beszélünk néha. Amikor ennyire együtt csináltok mindent, összetartó csapat kovácsolódik össze” – emelte ki Puskás.

Ha van klub, amely nyitott az együttműködésre, az épp a Midtjylland. A dán élvonalba csak 2000-ben feljutó egyesület vezetősége már akkor is világosan látta, hogy hagyományos módszerekkel nem veheti fel a versenyt a tradicionális, nagy klubokkal. 2004-től egy hatalmas hálózat kiépítésébe kezdett, a Jütland-félszigeten száznál is több klub partnere lett, hogy esélyt kínáljon a fiatal játékosoknak a szintlépéshez. Tíz évvel később már afrikai csapatokkal is partneri szerződéseket kötött, sőt, a ma már a Premier League-ben szereplő Brentford hálózatának is tagja.

Talán az sem véletlen, hogy éppen 2019-ben kapott lehetőséget Puskás Zsombor, ugyanis ekkor vágott bele a Midtjylland az egyik legambiciózusabb projektjébe, a Guldminen, vagyis Aranybánya névre keresztelt iskolai rendszerbe.

A Guldminen egy sportiskola és egy innovatív gondolkodásmód az iskoláról, a sportról és az optimális fejlődésről az egyén szempontját középpontba állítva. A Guldminen célja, hogy a világ legjobb labdarúgóit és kézilabdázóit képezze – mindenekelőtt a sportoló fejlesztésével. Ugyanakkor az a törekvésünk, hogy felelős, rugalmas és tanulásra kész világpolgárokat neveljünk, akiknek megvan a vágyuk és a bátorságuk arra, hogy hozzájáruljanak a közösséghez és változtassanak a dolgokon.

A Guldminenben a játék és az öröm a kulcselemei a mindennapi életnek, amelyet a sok testmozgás jellemez – a tanulmányok során is. A tanítás hat tanulási alapelvre épül, amelyek biztosítják, hogy minden diák az egyén számára optimális módon tanuljon” – hirdeti büszkén a klub honlapja.

Ha a jól csengő szavak mögé betekintünk, akkor azt láthatjuk, hogy a Guldminen ereje nem csak abban rejlik, hogy jó focistákat nevelnek. A diákok ugyanúgy tanulnak is, mint bármelyik másik iskolában, de egyrészt az átlagosnál sokkal több testmozgással, másrészt egy egészen személyre szabott programmal. Az is különlegessége a képzésnek, hogy a futball mellett tudatosan más testmozgást is végeznek a diákok. Legyen az cselgáncs, tánc vagy éppen ritmikus gimnasztika, a lényeg, hogy kiegészítse a diákok mozgáskultúráját.

Nekünk is volt a futball mellett egy másik sportág, amit gyakorolnunk kellett, de ezen kívül nem éreztem az edzésmódszerekben nagy eltérést. Az viszont látszott az edzéseken, hogy a dán játékosok bátrabbak

– emlékezett vissza dániai tapasztalataira Puskás Zsombor.

Ugyanakkor nem kizárólag a sporté a főszerep az Aranybánya-projektben.

„Olyan focistákra van szükség, akik törődnek a világgal, és beszélnek is az ott zajló eseményekről. Jelenleg általában csak a Ferrarijukkal vagy a Porschéjukkal törődnek, de mi ezen szeretnénk változtatni. Számunkra ez nagyon fontos, az egész embert szeretnénk fejleszteni, nem csak a futballistát” – idézi Claus Steinlein vezérigazgatót a The Athletic cikke.

Ernst van Norde / Ritzau Scanpix / AFP Claus Steinlein

Ha valakiben mégis felmerülne, hogy ez nem hangzik kimondottan ambiciózus tervnek, akkor Steinlein célkitűzése után már aligha fog ilyen vádakkal élni:

Az iskola fő célja, hogy a világ legjobb futballistáját nevelje ki, akinek 2035-re ebből az iskolából kell kikerülnie. A legjobb dolog az lenne, ha Aranylabdát nyerne egyikük. A fő célunk az, hogy ebben az esetben ne csak nekünk mondjon köszönetet, hanem a beszédében a fenntartható világról szóló céljáról is kifejtse a véleményét.

A Guldminen még csak öt éve működik, de a Midtjylland hálózata egyértelműen sikeres – sportszakmai és gazdasági szempontból egyaránt. Egyrészt a klub négyszeres bajnok és kétszeres kupagyőztes, másrészt viszont egy kimutatás szerint a második legmagasabb költségvetéssel, cirka 163 millió euróval dolgozik. Mindezt úgy, hogy a Brentford tulajdonosa 2023-ban eladta a tulajdonrészét egy dán üzletembernek, Anders Holch Povlsennek. Vagyis nem beszélhetünk arról, hogy az angol tulajdonos tartja a víz felett a klubot.

Nem tartozik a büdzsé kihagyhatatlan részébe a labdarúgók eladása, de az FC Midtjylland az elmúlt években egészen komoly bevételeket is szerzett az utánpótlásából.

  • Gustav Isaksont 2023-ban 12 millió euróért vette meg a Lazio,
  • Evanderért 9,5 milliót fizetett az MLS-ben szereplő Portland, és nem lenne meglepő, ha a közeljövőben újra Európába igazolna a brazil középpályás.
  • Jens Cajuste szintén tízmillióba került a Stade Reimsnek, de még ennél is többért adta el a Napolinak.
  • Szintén megemlíthetjük Artem Dovbykot, akit ingyen szereztek meg a dánok, de úgy adták el a Dnyipro-1 csapatának (amely nemrég szűnt meg) 2,2 millió euróért, hogy a továbbértékesítésből részesedést kaptak. Dovbykért a Girona 7,75 milliót adott, idén nyáron pedig több mint 30 milliót fizetett érte az AS Roma.

Nem csak a klub labdarúgói kapósak egyébként, hanem a szakemberei is. Az U19-es csapattal dolgozó Henrik Jensen négy év alatt felkapaszkodott asszisztensi, majd ideiglenesen kinevezett vezetőedzői posztra is. 2022-ben a svéd Kalmar szerződtette, ma pedig már az angol másodosztályú Burnley másodedzőjeként tevékenykedik. Szintén hasonló utat járt be Michael Silkebauer is, aki az utánpótlásban és az első csapatnál is volt másodedző, jelenleg pedig a Mainz alkalmazottja, méghozzá Bo Henriksen segítőjeként, akivel a Midtjyllandnál is együtt dolgozott.

Harry Langer/picture alliance via Getty Images Nem csak a focisták, hanem az edzőik is topligáig juthatnak. Bo Henriksen ezt tette.

Összegezve: az FC Midtjylland utánpótlásának a titka abban rejlik, hogy remekül összeválogatott szakemberekkel és innovatív módszerekkel tanulnak az akadémia tagjai. Speciális, személyre szabott programmal juthat mindenki a teljesítőképessége csúcsára, de eközben a futballisták jellemfejlődésére is gondot fordítanak. Ebből a nyílt szemléletű, különleges közegből pedig profitál a klub, a játékos és az edző is. Ha pedig minden álom beteljesül, akkor egy nap akár a világ is.

Olvasói sztorik