Nemzetközi foci

José Mourinhóval dolgozni többet ér egy zsíros szaúdi szerződésnél?

Ali Atmaca/Anadolu via Getty Images
Nagy szeretettel fogadták a török drukkerek az új csatárt.
Ali Atmaca/Anadolu via Getty Images
Nagy szeretettel fogadták a török drukkerek az új csatárt.

A Fenerbahce labdarúgócsapata bejelentette, hogy szerződtették Jusszef en-Neszirit.

A Sevilla csatárát kimondottan José Mourinho kérésére környékezte meg a török csapat, annak ellenére, hogy március óta azzal volt tele a sajtó, hogy a szaúdi ligába szeretnék vinni. A jelek szerint azonban a 61-szeres marokkói válogatott számára többet ér a munka a portugál szakemberrel, mert végül a török csapat játékosa lett.

En-Nesziri öt évre szóló szerződést kötött a Fenerrel, ahol ha nem is fog úgy keresni, mint Szaúd-Arábiában tette volna, de 6,7 millió eurót így is zsebre tesz majd évente.

Kapcsolódó
Emlékezetesre sikerült José Mourinho első tétmeccse új csapata élén
A szerb Partizan hatot kapott, a lett, feröeri és litván bajnok megúszta néggyel.
Olvasói sztorik