Nemzetközi foci

Európa-bajnokot igazol az AC Milan

Bradley Collyer/PA Images via Getty Images
Bradley Collyer/PA Images via Getty Images

A vasárnap Európa-bajnoki címet nyerő Álvaro Morata az AC Milanban folytatja pályafutását.

Az olasz sajtó napok óta cikkezett róla, hogy a 31 éves csatár elhagyja majd az Atlético Madridot, az átigazolási ügyekre szakosodottt Fabrizio Romano pedig rá is ugrott a témára. Az újságíró kedden közölte, hogy Morata elismerte, hogy a Milan játékosa lesz.

Még részt veszek az orvosi vizsgálatokon és utána igen, csatlakozom az AC Milanhoz. Elbúcsúztam a csapattársaktól, Simeonétól és a vezetőségtől. Jobb búcsút inteni, ha már nem tudsz 100 százalékot adni

– idézte Romano a futballista nyilatkozatát, amit hazájában adott.

A sajtóhírek szerint 2028-ig ír alá Morata, akinek 13 millió eurós kivásárlási ára lesz. A Milánnak azért kellett új csatár után néznie, mert idény végén Olivier Giroud elhagyta a csapatot és Los Angelesbe szerződött.

Kapcsolódó
Olivier Giroud megerősítette, távozik az AC Milantól
A hírt a világbajnok francia támadó jelentette be
Olvasói sztorik