Ha van labdarúgó, aki az Eb alatt leírhatatlanul sok kritikát kapott, akkor az Cristiano Ronaldo. A portugálok klasszisa minden meccsen játszott – még akkor is, amikor Georgia (Grúzia) ellen a legtöbb ászt pihentette Roberto Martínez szövetségi kapitány –, ezzel a szakírók és a szurkolók szerint inkább ártott, mint használt. A statisztikák szerint középszerűen futballozott, nem beszélve arról, hogy elvette a játéklehetőséget a többiek elől.
Ronaldo 486 percet töltött a pályán – a kapus, Diogo Costa után a legtöbbet – úgy, hogy mindössze egy asszisztot tudott felmutatni, 23 lövéséből pedig nem lett gól, még büntetőből sem tudott betalálni. Ez harmatgyenge, főleg annak ismeretében, hogy Pedro Neto 121, Joao Félix 105, míg a 2022-es vb nyolcaddöntőjében Svájc ellen triplázó PSG-játékos, Goncalo Ramos mindössze 24 percet kapott.
De CR statisztikájának további szegmensei is gyatrák voltak. 85,8 százalékos passzpontossága se nevezhető túl acélosnak, a védekezésből egy labdaszerzéssel és egy blokkolással vette ki részét, és támadó létére többet szabálytalankodott (5), mind amennyiszer őt szabadrúgást érően megállították (3).
Az pedig, hogy már a lendületes cselezésével sem tudott előnyt szerezni, végérvényesen egy korszak végét jelenti: CR öt meccsén mindössze hét sikeres cselt tudott bemutatni. Annyit, mint a grúz jobbhátvéd, Otar Kakabadze…
Ez nem Portugália, csak a Ronaldo-Show
A Manchester United legendája, Roy Keane szerint Cristiano Ronaldónak már régen pihennie kellene, és visszaléphetne a nemzetközi futballtól. Szerinte azt nem lehet elvitatni, hogy fizikálisan még nincs baj a portugállal, meccsenként majdnem 10 kilométert fut és 21 sprintet levág. De az életkor előrehaladtával csökken az élesség, a szem és a test nem reagál úgy, mint korábban. Márpedig ezen a szinten ezredmásodpercek is jelenthetnek komoly különbséget.
Hány olyan labdarúgót ismerünk, aki fiatalabb korában abbahagyta a nemzetközi futballt, és csak a klubkarrierre koncentrált? A döntéshozatal része az is, hogy tudni kell visszalépni
– mondta.
Egykori klubtársa, Gary Neville egyetértett abban, hogy Diogo Jotának nagyobb szerepet kellett volna kapnia.
„Ronaldo a hihetetlen vágy, a harc, az elszántság dinamikája. Vannak játékosok, akik tudják, mikor kell visszavonulni, vannak, akik nem. De egy Ronaldónak ki mondja meg ezt?” – tette fel a költői kérdést.
A korábbi ausztrál válogatott középpályás, Tommy Oar, a Socceroo és az Optus Sport szakértője azt mondta, hogy Portugália Ronaldóba vetett bizalma hátráltatta a válogatott esélyeit.
Az edzőt is hibáztatom, mert hagyta, hogy szinte minden meccset végigjátsszon. Sajnos ez mindig a Ronaldo-show része, nem a csapatról szól
– vélte.
Cristiano Juniorra várva?
A kritikák azonban nem igazán találták meg, főleg azért, mert Roberto Martínez kapitány folyamatosan kiállt mellette, mindössze egyszer merte lecserélni (a grúzok ellen). Egy ilyen háttérrel pedig nehéz önkritikát gyakorolni.
Ugyan annyit elárult, hogy ez volt az utolsó Eb-je, a visszavonulás szóról hallani sem akar. Márpedig ez nagyon abba az irányba megy, hogy ott akar lenni a 2026-os észak-amerikai világbajnokságon. Amennyiben tényleg ott lenne a 2026-os tornán, az már a hatodik világbajnoksága lenne, csakúgy, mint Lionel Messinek.
Közben a Marca azt írta, hogy a klasszis addig nem vonul vissza, amíg legidősebb fiával, a jelenleg 14 éves Cristiano Jr.-ral nem játszhat hivatalos mérkőzést. Kicsit bulvárszagú a megközelítés, mert a spanyol lap a korábbi román válogatott csatárra, Adrián Mutura hivatkozva írta ezt, ő dobta be a köztudatba ezt a verziót.
Cristiano Ronaldo is staying around for a VERY important reason 🥺 pic.twitter.com/lf8VUWS7nl
— OneFootball (@OneFootball) July 8, 2024
Suárez tökéletesen elégedett sorsával
Miközben egy bálvány szobra a szemünk láttára kezd megrepedezni, ott van a másik véglet, az Ajax, a Liverpool és a Barcelona egykori csillaga, Luis Suárez. Az 1987. január 24-én született, azaz még csupán 37 éves támadóról évek óta az a hír járja, hogy túl van a csúcson és állandó fájdalmai miatt bármikor visszavonulhat, ennek ellenére még az elmúlt szezonban is termelte a gólokat.
2022-ben az uruguayi Nacionalban 14 meccsen 8-szor, 2023-ban a brazil Gremióban 33 bajnokin 17-szer, idén pedig az Inter Miamiban 16 MLS-összecsapáson 12-szer volt eredményes.
Marcelo Bielsa nem is hagyhatta ki a válogatott keretéből, csak amíg Ronaldo foggal-körömmel ragaszkodik ahhoz, hogy bebizonyítsa, elnyűhetetlen, Suárez megbékélt sorsával. A Copán a Panama elleni nyitómérkőzésen, illetve a brazilok elleni negyeddöntőn nem jutott szóhoz, Bolívia ellen hét, az Egyesült Államok ellen egy percet kapott.
Példakép és bálvány
Suárez 68 válogatott góllal Uruguay történetének legeredményesebb játékosa, és bár a 37 éves játékos csak két meccsen lépett pályára kései csereként, nem panaszkodik.
„Bár csak nyolc percet játszottam, nagyon élvezem a torna minden pillanatát. Az én koromban, ahogy öregszel, egyre jobban élvezed már ezt, akár sokat játszol, akár keveset. Hiszen tudod, hogy a futball lángja lassan kialszik” – mondta.
„Csak az egyik játékos vagyok az uruguayi keretben, de történjen bármi, játszom vagy sem, elégedett vagyok ezzel. És próbálok segíteni, ahogy csak tudok.”
A szövetség a 140. válogatott mérkőzésén egy 140-es számmal ellátott mezzel ajándékozta meg, amit Darwin Núnez adott át neki.
Nagyon kedves gesztus volt. Öregszem, de azt tudom, hogy egy Núnez-korú játékosnak fontos ember vagyok. Én is voltam olyan korú, mint ő, nekem is szükségem volt olyan bálványokra a válogatottban, mint Sebastián Abreu vagy Diego Forlán. Abreu volt az első, aki engem támogatott és bátorított.
Amire nagyon figyel, hogy ha már számítanak rá, akár egy, akár 20 perc erejéig, ott a maximumot tudja nyújtani és megfelelő formában maradjon.
„Ahogy idősödsz, egyre jobban vigyázol magadra, és olyan óvintézkedéseket is megteszel, amelyet korábban nem. Egy generáció példaképe vagyok, most már nem ehetek meg bármit, hiszen ebben a korban nehezebb a fogyás” – mondta.
Kell-e még a Suárez-zóna?
Arra az újságírói kérdésre, hogy szükség lesz-e a Zona Suárezre, elnevette magát. Ezt a kifejezést Diego Simeone használta vele kapcsolatban 2021-ben, amikor az Atlético Madrid két fordulóval a bajnokság vége előtt két ponttal vezetett a Real Madrid előtt.
„Beléptünk a Suárez-zónába. Ideális alkalom ez egy olyan játékosnak, aki képes megtalálni és megoldani azokat a játékhelyzeteket, amelyekre a csapatnak szüksége lesz” – mondta. És láss csodát: az Atlético az utolsó két meccset egyaránt 2-1-re nyerte az Osasuna és a Valladolid ellen, és mindkétszer az uruguayi csillag szerezte a győztes találatot.
Suarez azonban most bízik a rangsorban előtte álló fiatal játékosokban, akik elvégzik a munkát.
Remélem, hogy nem lesz szükség a Suárez-zónára, mert ez azt jelentené, hogy Uruguay sikeresen halad és nincs rám szükség. Ha mégis, akkor ott leszek, és reméljük, hogy újabb fejezetet írhatunk a válogatottban
– tette hozzá.