Nemzetközi foci

Úgy tűnt, Szalai Attila egyre közelebb hozzá, hogy visszatérjen a török bajnokságba

Crystal Pix/MB Media/Getty Images
Crystal Pix/MB Media/Getty Images

Török sajtóértesülések szerint a Trabzonspor csapatában folytatja pályafutását Szalai Attila.

Yagız Sabuncuoglu újságíró azt írta július másodikán, hogy a klub megegyezett Szalai Attilával a személyes feltételekről, majd kedden azt is közölte, hogy a Hoffenheim és a Trabzonspor is megállapodott egymással. Sabuncuoglu megbízható forrásnak számít átigazolási ügyekben, így komoly esély mutatkozik rá, hogy valóban kölcsönben a török csapatba kerüljön.

A 41-szeres válogatott Szalai 2021 és 2023 között a Fenerbahcét erősítette, majd 14 millió euróért a Hoffenheimbe igazolt. Itt azonban nem sikerült beverekednie magát a csapatba, öt tétmérkőzésen 333 perc jutott neki, ezért januárban kölcsönadta klubja a Freiburgnak. A másik Bundesliga-csapatnál sem járt több szerencsével, mindössze 101 percet töltött a pályán. A Hoffenheimnél 2027 júliusáig szól a szerződése, de nem meglepő, ha olyan klubot keres Szalai, amely érdemben számít rá.

Frissítünk!

Cikkünk megjelenése után másfél órával újra posztolt Sabuncuoglu és közölte, hogy a Trabzonspor sportigazgatója szerint leállították az átigazolási folyamatot.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik