Nemzetközi foci

Felfüggesztették a kulcsembert, mert az ultráknak szivárogtatott információkat

Alex Davidson/Getty Images
Alex Davidson/Getty Images

A Malmö FF labdarúgócsapata felfüggesztette Pontus Jansson csapatkapitány-helyettest.

A klub tájékoztatása szerint azért került erre sor, mert a focista kapcsolatban áll az ultrákkal és érzékeny információkat szivárogtatott nekik. Mivel rendőrségi nyomozás indult a szóban forgó chat résztvevőivel kapcsolatban, a Malmö FF inkább partvonalra tette játékosát, hogy ne zavarja semmi a csapatot.

Amikor Angliában játszottam, meghívtak egy group chatbe, ahol a Malmőről beszélgettünk. Engem a jószándék vezérelt, szerettem volna segíteni a csapat támogatottságát messziről is, ezzel is segítve az eredmények javulását

– áll a közleményben.

A középhátvédhez egyébként úgy jutottak el az Aftonbladet cikke szerint, hogy egy Malmö-Djurgarden mérkőzés utáni szurkolói verekedésre lecsaptak a rendőrök, az elkobzott telefonokban pedig megtalálták a nevét. A közös beszélgetésben Pontus Jansson belsős információkkal látta el a csoportot, más csapatok szálláshelyével, a vezérigazgatóval és a meccsre érkező rendőrökkel kapcsolatos megjegyzésekkel.

A portál azt is megemlíti, hogy Jansson más módszerekkel is próbálta segíteni az MFF legerőszakosabb szurkolói csoportját, de arra nem tér ki, hogy mik voltak ezek a módszerek. Az viszont tény, hogy 14 huligánt letartóztattak és kihallgatják őket. A vádak többek között erőszaktétel, zavargás és rablási kísérlet.

Olvasói sztorik