Nemzetközi foci

Xavi a kirúgása ellenére is lemondott egyévi fizetéséről

Manaure Quintero / AFP
Manaure Quintero / AFP
Ha nem dolgozik, akkor nem kér egy centet sem a klubtól, és reméli, hogy egy napon még visszatérhet.

Valóságos szappanoperává vált az edzőkérdés Barcelonában. Minden azzal kezdődött, hogy Xavi Hernández januárban lemondott, majd aztán sikerült meggyőzni a maradásról, de egy nyilatkozata után Joan Laporta, a klub elnöke úgy döntött, mégis lecseréli őt a szezon végén – hétfőn pedig állítólag bejelentik Hansi Flicket.

Xavi számára így a vasárnapi, Sevilla elleni bajnoki lesz az utolsó mérkőzés a Barca élén, a meccset felvezető sajtótájékoztatón ült először az újságírók elé, mióta kiderült, hogy távozik. Az egyik kérdés arra vonatkozott, valóban lemond-e egyévi fizetéséről.

Amit mondtam, megmondtam. Nem fogom elismételni

– zárta rövidre a témát Xavi, aki korábban úgy nyilatkozott, ha nem folytatja a Barcánál, akkor egy eurót sem keres majd, a fizetésére szánt összeget majd a következő edző bérezésére fordíthatja a klub. Xavinak eredetileg jövő nyárig szólt volna a szerződése, ezért firtatta ezt a kérdést a spanyol sajtó.

Ami Laporta döntését illeti, Xavi azt mondta, semmi baja nincs a klubvezetőkkel.

Én mindig klubban gondolkodom, és elfogadtam a körülményeket. Az elnök elmagyarázta az érveit, és ugyan más választásom nem volt, de elfogadtam azokat. (…) Egyelőre nem gondolkodtam más álláson. Azt hiszem, hogy most szünetre lesz szükségem, aztán pedig remélem, lesz majd lehetőségem arra, hogy életem klubjánál dolgozzak

– hagyta nyitva az ajtót egy esetleges barcelonai visszatérésnek.

A játékosként klublegenda Xavit 2021 novemberében nevezték ki a Barcelona élére, azóta 141 mérkőzésen irányított, ezeknek pedig a 62 százalékát, azaz 88 meccset megnyert a csapat. Eredmények tekintetében a 2023-as bajnoki cím a csúcs.

Kapcsolódó
Dicstelenül búcsúzik a védő a Barcától
Marcos Alonso két szezont töltött el Barcelonában, de a másodikat minden bizonnyal elfelejtené.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik