Nemzetközi foci

„Jöjjenek a fiatalok” – az Eb után visszavonul a válogatottól a franciák gólrekordere

Adrian Dennis / AFP
Adrian Dennis / AFP

„Befejezem a válogatott szereplésem az Eb után. Helyet kell adni a fiataloknak” – jelentette be a L’Équipe-nek adott interjújában Olivier Giroud, aki a 2022-es világbajnokságon előzte meg Thierry Henryt a francia válogatott góllövőlistáján, így az eddigi 57 találatával ő a franciák gólrekordere.

Mindig azt mondtam, hogy akkor fogom abbahagyni, amikor érzem, hogy a testem jelez. Azt hiszem, hogy maradt még két jó évem. Azonban, ami a francia válogatottat illeti, azt hiszem, ez lesz a vége.

Ezt a két évet pedig előreláthatólag az MLS-ben fogja eltölteni Giroud, ugyanis nemrég jelentették be, hogy a szezon végeztével elhagyja az AC Milant és a Los Angeles FC játékosaként folytatja pályafutását.

A 137-szeres válogatott, világbajnok és vb-, valamint Eb-ezüstérmes csatár úgy érzi, hogy ha megnyerik az Eb-t, akkor azzal majdnem teljes lehetne a pályafutása:

„Ha nyernénk, akkor a nagyon nehezen megnyerhető Premier League-től eltekintve, azt mondhatnám, hogy elértem mindent. Lőtávolon belül van a 60 gólos határ a válogatottban, de nem vagyok a megszállottja annak, hogy mindenképpen elérjem” – mondta Giroud, akinek még öt meccse biztosan lesz, hogy gyarapítsa góljai számát: a francia válogatott az Eb előtt Luxemburggal és Kanadával játszik felkészülési mérkőzést, majd a csoportkörben Lengyelországgal, Hollandiával és Ausztriával találkozik.

Kapcsolódó
Már nem csak pletyka: kirúgja Xavit a Barcelona
Egy mérkőzésen azért még marad.
Olvasói sztorik