Nemzetközi foci

Egy év után kirúgta edzőjét, Mauricio Pochettinót a Chelsea

Paul ELLIS / AFP
Mauricio Pochettino egy szezon után elhagyja a Chelsea-t
Paul ELLIS / AFP
Mauricio Pochettino egy szezon után elhagyja a Chelsea-t
Egy szezon után távozott Mauricio Pochettino, a Chelsea menedzsere, aki közös megegyezéssel hagyta ott a klubot.

Az 52 éves argentin szakember 2023. július 1-jén vette át a londoni csapat irányítását, tavaly kettő plusz egy évre szóló szerződést írt alá.

Azonban hiába költött az erősítésekre közel 500 millió eurót a szezon során, a csapat többnyire a 10-11. helyen tanyázott. Hogy végül a 6. pozíciót csípte meg, azt annak köszönhette, hogy az utolsó öt mérkőzését megnyerte.

Ugyanakkor a Ligakupában döntőt játszhatott (angol 1-0-ra kikapott a Liverpooltól), míg az FA-kupában a legjobb négy között verte ki ugyancsak 1-0-val a Manchester City.

Köszönöm a Chelsea tulajdonosi csoportjának és a sportigazgatónak a lehetőséget. A klub most jó helyzetben van ahhoz, hogy az elkövetkező években továbbléphessen a Premier League-ben és Európában

– mondta Pochettino, aki Thomas Tuchel és Graham Potter után már a harmadik menedzser, akit menesztettek azóta, hogy Todd Boehly és a Clearlake Capital 2022 májusában megvásárolta a klubot.

Kapcsolódó
Dél-Amerika legdrágább labdarúgója a Premier League-ben köthet ki
A mindössze 17 éves Estevao Willianért 65 millió eurót fizethetnek.
Olvasói sztorik