Nemzetközi foci

Elmúlt a Bundesliga-átok – már nem csak a sztárkéziseket ünneplik Kielben

AXEL HEIMKEN / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP
Őrület keilben: a Holstein Stadionban játékosok és szurkolók együtt ünnepelték a feljutást
AXEL HEIMKEN / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP
Őrület keilben: a Holstein Stadionban játékosok és szurkolók együtt ünnepelték a feljutást
„Helló, élvonal!” – írta a német sajtó azt követően, hogy múlt szombaton a Holstein Kiel labdarúgócsapata 1-1-es döntetlent ért el a Fortuna Düsseldorffal szemben, így már az utolsó forduló előtt biztossá vált, hogy a nagy rivális nem érheti utol, és története során először feljut a Bundesliga első osztályába. Egy csapat, amely 112 éve már nyert német bajnokságot, ám azt a mai napig nem felejtette el, hogy a Bundesliga 1963-as létrehozásakor átnéztek rajta, és nem került be a legjobbak közé. 11 éve még a negyedosztályban botladozott, most pedig Schleswig-Holstein tartományból elsőként jutott fel az élvonalba. Hihetetlenül kicsi költségvetéssel.

Szombat este fél 11 tájban, a hármas sípszót követően a Holstein Stadionban feldübörgött a lelátó, durrogtak a petárdák, és a szurkolók elárasztották a gyepet. Egy észak-német futballmese végre valósággá vált, és a közvetlen rivális Fortuna Düsseldorf elleni döntetlennel a Holstein Kiel lett az első schleswig-holsteini klub, amely feljutott a Bundesligába.

Holsteint és Kiel városát felhelyeztük a térképre. Büszke vagyok, hogy részese lehetek egy ilyen történelmi sikernek. Azt hiszem, mi leszünk a Bayern rettegett ellenfele, én fogom majd Harry Kane-t

idézte a Zeit a veterán középpályást, Lewis Holtbyt, utalva arra, hogy bő tíz éve még a BV Cloppenburg és a Goslarer SC 08 érkezett a negyedosztályú meccsekre, a következő szezonban viszont a Bayern München lesz az ellenfél.

Philipp Sander csapatkapitány is megküzdött az örömkönnyekkel és a szavakkal, de azért annyit kipréselt magából: „Leírhatatlan érzés, hihetetlenül büszke és boldog vagyok.”

Órákkal később a kieli fanatikusok még mindig a városban vonultak, zászlókkal táncoltak és tűzijátékokat lőttek a magasba. És ha valaki marslakóként belecsöppent volna a forgatagba, és lövése sem lett volna, miről is van szó, a rigmus önmagáért beszélt:

Nincs többé másodosztály, Holstein Kiiiieeel!

A Németország északi részén, a Balti-tenger partján fekvő várost korábban vagy a történelemből ismerték – 1918 novemberében Wilhelmshaven mellett az ottani kikötőből indult el a matrózok felkelése, akik egy totális vesztes világháború végén már nem akartak az angolok ellen csatába vonulni. Így jött a békekötés, a monarchia vége, és II. Vilmos német császár lemondása után a köztársaság kikiáltása.

De népszerű az északi Oktoberfestként is emlegetett Kieler Woche, amikor milliók bolyonganak sörrel a kezükben a fesztiválsátraknál, miközben a világ legnagyobb vitorlásregattáját rendezik a Kiel-fjordon.

A kieli sport történelmi napja

És akkor még nem is beszéltünk a kézilabdasport Bayernjéről, a THW Kielről – amely természetesen azonnal gratulált a futballistáknak.

„Ez egy történelmi nap a kieli sport számára. A Holstein Kiel higgadtsággal, nagy elkötelezettséggel és koncentrált munkával kiérdemelte a feljutást. A csapat nem hagyta, hogy a kudarcok megőrjítsék, következetesen teljesített, le a kalappal előtte.

Biztos vagyok abban, hogy a feljutása még jobban felkelti majd a figyelmet a kézilabdázók és a labdarúgók kiemelkedő teljesítményére Kielben, és ebből mindkét klub profitálhat

nyilatkozta Szilágyi Viktor, a kézilabdázók ügyvezető igazgatója.

Hozzátette, gratulál a játékosoknak, Marcel Rapp vezetőedzőnek és az egykori THW-játékos Wolfgang Schwenkének, aki 15 éve a futballcsapat ügyvezető igazgatójaként dolgozik.

Akiket kigolyóztak az alapító apák

A csapat korai történelme sikerekben gazdag volt, az 1912-es bajnoki cím mellett 1910-ben és 1930-ban második volt, a köztes húsz évben hat északnémet bajnoki címet is bezsebelt. A második világháború után a Holstein Kiel 1947-től 1963-ig az élvonalnak számító Oberliga Nordban játszott, kétszer lett második (1953, 1957), 1961-ben pedig a tartalékcsapat megnyerte a német amatőr bajnokságot.

Meghatározó erőként azonban az 1963-ban megalakított Bundesligában nem számoltak vele, amit a helyiek érthetően zokon vettek.

A Német Labdarúgó Szövetség 16 klubot választott ki egy 12 éves rangsor alapján, amelyben a gazdasági kritériumok mellett az 1951–52-es szezontól mutatott sportteljesítményt is figyelembe vették.

Az Oberliga Nord utolsó, 1962–63-as szezonja döntő jelentőséggel bírt, márpedig a Holstein Kiel akkor csupán az 5. helyen végzett. Amikor kiderült, hogy az Eintracht Braunschweig felvételt nyert az új országos bajnokságba, több klub (Osnabrück, St. Pauli, Hannover, Holstein Kiel) is tiltakozást nyújtott be. A kieliek például nem értették, hogyan kerülhet eléjük egy olyan klub, amelynél összesítésben jobbak. A szövetség a döntését azzal indokolta, hogy az említett klubok „sportmúltjukból adódóan egyenrangúnak tekintendők”, ezért a legutóbbi helyezés a döntő. Márpedig 62–63-ban a Braunschweig a harmadik helyen zárt.

16 távozó, 14 érkező

A Kiel a másodosztályban töltött 11 szezont, majd kis ingázás után 1981 és 2013 között stabilan a harmadik-negyedik vonalat erősítette. Aztán 2013-ban feljutott a 3. ligába, 2017-ben a Bundesliga II-be, ahol az elmúlt hét szezonból kétszer is harmadik lett, és csak osztályozón bukta el a feljebb lépés lehetőségét (2018-ban a Wolfsburg, 2021-ben a Köln győzte le). Ez azonban keveseknek tűnt fel, sokan csak akkor jöttek rá, hogy Kielben van futballélet is, amikor 2021 januárjában a Bayern tette tiszteletét, és a kieli hóviharban elbukott a Német Kupában a legjobb 32 között.

Akkor a csapat az elődöntőig menetelt, csupán a Dortmund állította meg, de ez valóban felkeltette a figyelmet. Az előző két szezon közepesen sikerült (egy 9. és egy 8. hely jött össze), és a nyáron sem sokan fogadtak volna a feljutásra. Egy olyan csapatra, amelyből a nyáron 16-an távoztak és 14-en érkeztek.

Georg Wendt / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP Schleswig-Holstein tartomány teljes politikus elitje fogadta a hős játékosokat.

„Az edzői teamnek a kezdetektől fogva sikerült rávennie mindannyiunkat, hogy összefogjunk, és komoly csapatszellem alakuljon ki” – vélte a 27 éves középpályás, Finn Porath. – „A téli szünet előtti utolsó meccsünk után a repülőtéren ültem, és arra döbbentem rá, hogy őszi bajnokok lettünk. Ekkor gondoltam először magamban, hogy na, remek, nem is volt olyan rossz a szezon első fele.”

A pénz nem szerez gólt

A költségvetés mindössze tizenegy és fél millió euró volt – csak összehasonlításképpen, Harry Kane önmagában 100 millióba került, és ennek több mint dupláját keresi évente.

„Számunkra ez a helyzet egy kicsit szürreális, szinte a futballromantika egy darabja” – mondta Wolfgang Schwenke, aki 2009 óta a Holstein Kiel ügyvezető igazgatója.

Amikor látom a szurkolókat mezben és zászlóval vonulni a városban, libabőrös leszek. Ez egy szép jutalom azért, amit az évek során felépítettünk.

A csaknem kétméteres egykori válogatott balátlövő tudja, milyen a reflektorfényben lenni, mégiscsak nyert öt bajnokságot, három Német Kupát és egy EHF-kupát a THW Kiellel, játszott a barcelonai olimpián, szerepelt BL-döntőben, és az 1995-ös vb-4. csapatnak is tagja volt. Visszavonulása után üzleti tanulmányokat folytatott, vállalati gazdaságtant tanult, így került a Holstein Kielhez, ahol egy negyedosztályú csapatot kellett volna profivá varázsolnia.

„Egykoron szakembereket és ismert oktatókat alkalmaztak itt, néha sok pénzért, de nem jártak sikerrel. Pedig lehetett építeni a hagyományra is, a klubot 1900-ban alapították, 1912-ben német bajnok volt, az elmúlt évszázad során többször is csak kicsivel maradt le az első ligába jutásról.

Azonban a hagyomány vagy a pénz önmagában nem szerez gólt

– jegyezte meg.

MARCUS BRANDT / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP Steven Skrzybski és Philipp Sander, a Kiel kulcsemberei.

Az alapelve az volt, hogy a klubot anyagilag a lehető legfüggetlenebbé kell tenni, és soha sem szabad több pénzt költeni annál, mint amennyi rendelkezésre áll. Kezdetben a meglévő támogatóknak kerékpártúrákat és kirándulásokat szervezett, amelyekből mára havi összejövetelek lettek. Azokon a klub vezetői, a játékosok és a partnerek találkoznak egymással.

„Azt akarjuk, hogy az emberek a lehető legközelebb kerüljenek hozzánk, megmutassuk nekik, hogyan működik a klub, és lehetőséget kínálunk arra, hogy mindenkivel családias légkörben beszélgessenek” – mondta. És a terv bevált, a kezdeti 65 partnerszám mára csaknem 400-ra nőtt. Persze, akad két kimagasló támogató, de ez nem hasonlítható ahhoz a hatalmas pénzeszsákhoz, amelyből évekkel ezelőtt a Hoffenheim vagy az RB Leipzig is kibújt.

A költségvetés szempontjából továbbra is a liga alsó középmezőnyéhez tartoznak, de a hitvallás mit sem változott: a lehető legkevesebből kell minél többet kihozni.

Marcel Rapp mesterműve

A klub a fiatal játékosokra támaszkodik, inkább kibővíti az edzői és scoutcsapatot, és drága szakemberek alkalmazása helyett egy olyan korszerű edzőkomplexumba fektet pénzt, amely az élvonalból sem lóg ki.

„Soha nem szerződtetünk le egy játékost tíz–húszmillió euróért. Mi magunk akarunk fiatal tehetségeket képezni. Sőt, arról is gondoskodunk, hogy olyan futballistákat igazoljunk, akik megfelelő képességekkel rendelkeznek” – mondta. De az edzők között is jól látható a minta: a legutóbbi öt közül mindegyik dolgozott korábban utánpótláscsapatnál.

AXEL HEIMKEN / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP Marcel Rapp, a fiatal német edzőgeneráció újabb ígéretes alakja.

Így érkezett meg Kielbe 2021 októberében Marcel Rapp, aki 2013-tól nyolc évig a Hoffenheim akadémiáján dolgozott, és ez a mostani az első profi állomása edzőként. A 45 éves szakember a szezon előtt úgy nyilatkozott, hogy szeretnének nyomot hagyni a futballtörténelemben az idén.

A mesterműve elkészült, ő pedig személyes nagy diadala pillanatában is szerény maradt: „Örülök a város sikerének, a klub nagyon megérdemli ezt. Kétszer is közel került a feljutáshoz, azaz folyamatosan jó munka zajlott itt, már a megérkezésem előtt is.”

Mióta idekerült, ugyanezt mondja nekünk. Nyugalmat, stabilitást és megbízhatóságot sugároz. Az különbözteti meg másoktól, hogy kitart az elvei mellett, és mindenhez tud alkalmazkodni. Ez nagy érték egy edző számára

nyilatkozta róla egyik játékosa, Jann-Fiete Arp.

A Holstein Kiel játéka ötletes, kiegyensúlyozott és rugalmas. A taktika alapvetően a labdaszerzésre épül, és gyors, kombinációs futballal operál, ugyanakkor szükség esetén képes váltani, a hosszabb labdákkal és a kontrafutballal sem reménytelen. Rapp szerint vannak bizonyos elveik, amelyek minden rendszerre érvényesek, de számára a különlegesség az egyszerűségben rejlik.

„A futball egyszerű játék. Számomra az a fő elképzelés, hogy a pálya bizonyos zónáiban emberelőnyös helyzeteket alakítsunk ki, amelyek révén aztán egyik szintről a másikra lépünk. A játékrendszer egy eszköz a cél eléréséhez, és nagyon változó” – tette hozzá.

Amit nagyon becsülnek benne a tanítványai, hogy mindig a pozitívumot látja az emberekben, ezzel nem csupán eléri, de magával is rántja a játékosokat, akik tűzön-vízen át követik.

Ha a fiúk hibáznak, akkor én is hibáztam, nekem kell még jobban elmagyaráznom a dolgokat.

Még nincs vége a szezonnak!

A keretben hat, 30-nál is idősebb játékos van, de ami még látványosabb, hogy nem csak papolnak a fiatalok felkutatásáról: 14 olyan játékos akad, aki 25 éves vagy annál fiatalabb.

És vannak olyanok, akik sokadik virágzásukat élik, mint például a 24 éves Arp, aki 17 évesen a Hamburg reménysugara, majd a Bayern szupertehetsége volt, végül a harmadik kieli szezonjában mutatta meg az igazi tehetségét.

A 33 éves, a korábbi Bundesliga- és válogatott játékos, Holtby 2021-ben az angol másodosztályból érkezett vissza a Kielhez, és a liga egyik legjobb középpályása lett a szezonban. De említhetnénk Steven Skrzybskit, akit három éve szinte kidobtak a Schalkéból, most pedig házi gólkirályként tündököl.

Hogy mi vár még a csapatra? Vasárnap egy hannoveri bajnoki, ahol a cél a győzelem. Már csak azért is, mert Marcel Rapp edző kijelentette: a feljutást igazán egy bajnoki címmel lehetne megkoronázni.

Ehhez pedig kell a három pont – de az is, hogy az egy ponttal előttük álló St.Pauli ne nyerjen az életéért küzdő Wehen Wiesbaden otthonában.

Kapcsolódó
Egy kertésznek köszönheti rémálmát a Bayern München
Óriási meglepetést okozott a másodosztályú Holstein Kiel labdarúgócsapata, amikor kiütötte a Bajnokok Ligája címvédőjét a Német Kupából. Mindez azért is történhetett meg, mert Ole Werner úgy döntött, ha focista nem lehet, inkább edzőnek áll.
Olvasói sztorik