Nemzetközi foci

Élő adásban ajánlottak életre szóló szerződést a klublegendának

DAX Images / NurPhoto / NurPhoto via AFP
DAX Images / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Életre szóló szerződést ajánlott a Sevilla elnöke Jesús Navasnak.

A 38 éves középpályásról csütörtökön közölte a csapata, hogy nem hosszabbítják meg lejáró szerződését, vagyis szabadon igazolhatóvá válik. A futballista elég érzelmes nyilatkozatot adott a hivatalos sajtótájékoztatón, ahol elmondta, sosem gondolta volna, hogy olyan sokáig képviselheti a Sevillát, ameddig tette és nem dolgozta fel, hogy véget ér ez az időszak. Nem sokkal később színre lépett José María del Nido Carrasco klubelnök is, aki az élő adásban közölte: életre szóló szerződést ad Navasnak.

Ezennel életre szóló szerződést kínálok neki, hogy addig játszhasson itt, ameddig csak akar. Aztán addig dolgozhat itt valamilyen formában, ameddig szeretne, mert azt érdemli, hogy addig legyen Sevillában, ameddig akar.

– mondta a sportvezető, aki szerint félreértés, hogy ő el akarná küldeni a középpályást.

Jesús Navas egész pályafutása során csak két csapatban játszott, 2003-tól tíz éven át erősítette a Sevillát, mielőtt a Manchester City szerződtette. Angliából négy év után tért vissz 2017-ben, azóta is imádott klubját szolgálta.

Olvasói sztorik