Nemzetközi foci

A ManUnited is kipipálva, az Old Traffordon nyert az Arsenal

Robbie Jay Barratt - AMA / Getty Images
Robbie Jay Barratt - AMA / Getty Images
Mikel Arteta csapata megteszi a tőle telhetőt, az utolsó előtti fordulóban is begyűjtötte a három pontot és vezeti a bajnokságot, igaz, a Manchester Citynek egy mérkőzéssel kevesebbet játszott.

Kihasznált egy védelmi hibát és 1-0-ra nyerni tudott a Manchester United otthonában az Arsenal az angol bajnokság, a Premier League 37. fordulójában, így egy fordulóval a szezonzárás előtt az élre ugrott. A rivális Manchester Citynek ugyanakkor még saját kezében van a sorsa, mert egy mérkőzéssel kevesebbet játszott.

A meccs elején a Manchester sokkal jobb képet festett annál, mint amit az elmúlt hetekben megszokhattunk tőle, sokszor helyezte olyan nyomás alá az Arsenalt, ami láthatólag kellemetlen volt a londoniak számára. A 20. percben azonban jött egy hazai hiba:

egy kirúgást követően Casemiro ragadt túl mélyen, így nem sikerült lesre állítani Havertzet, a német pedig megjátszotta a kapu elé berobbanó Trossardot, Casemiro pedig róla is lemaradt, a belga így közelről lőtt a kapuba.

A vezetés megszerzése ellenére sem mondhattuk, hogy az Arsenal úgy kontrollálná a mérkőzést, ahogy szokta, de azért így is megvoltak a lehetőségei a vendégcsapatnak, hogy még kényelmesebb előnybe kerüljön. A hajrában mindkét csapat előtt akadtak helyzetek, miközben leszakadt az ég, azonban ez már nem hozott fordulatot, az Arsenal pedig megnyerte a szezonbeli 27. bajnokiját is – erre még a veretlenül megnyert idényben sem volt példa.

Kapcsolódó
Megindító, ahogy a Premier League-csapat játékosai megölelték az édesapját gyászoló edzőjüket
A Brentford játékosai hajrában szerzett góljuk után szaladtak oda Thomas Frankhoz.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik