Nemzetközi foci

Keserédes búcsú Mbappétól: kifütyülték, gólt szerzett, kikapott a PSG

Franck Fife / AFP
Franck Fife / AFP

Utolsó hazai mérkőzését játszotta a PSG-ben Kylian Mbappé vasárnap, a már bajnok csapata pedig a gólja ellenére 3-1-re kikapott otthon a Toulouse-tól.

A világbajnok csatár a napokban jelentette be, hogy a szezon végén nemcsak a csapatot, de az országot is elhagyja – tartja magát a pletyka, hogy a Real Madridban folytatja. Bár a 25 éves játékos összesen 14 trófeát nyert a párizsiakkal, a megítélése így is vegyes, ugyanis nem volt egyetértés abban a szurkolók között, hogy elbúcsúztassák-e vagy sem. Páran el sem mentek a mérkőzésre, voltak, akik a bemutatásnál kifütyülték, megint mások egy látványos drapériával kedveskedtek Mbappénak, aki a bemelegítéskor kiment köszönteni a tábort.

Mbappé a 8. percben vezetést szerzett, de a Toulouse aztán fordított is nyerni tudott, így nem sikerült győzelemmel elköszönnie a párizsi közönségtől. Mindenesetre eddig 27 gólnál jár, amivel toronymagasan vezet a vonatkozó rangsorban, azaz gólkirályként hagyja el a csapatot.

A 2018-ban leigazolt csatár a neki jutott 307 mérkőzésen 256 gólt, és 108 gólpasszt jegyzett. A szerződése ugyanakkor lejár, így ingyen hagyja el a klubot, és a nagy álom, a Bajnokok Ligája nem sikerült a PSG-vel.

Kapcsolódó
Elfogytak a jelzők: 5-0-s kiütéssel folytatta veretlen sorozatát a Leverkusen
Xabi Alonso csapata már ötven tétmeccs óta nem talált legyőzőre.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik