Az 1974-es világbajnokság után két évvel a szakma egyértelműen ismét német-holland döntőt várt. Egyrészt a két válogatott erőssége, másrészt a sorsolás miatt is: a négyes döntő első párosításában ugyanis Hollandia Csehszlovákiával került szembe, az NSZK pedig Jugoszláviát kapta.
A hollandok azonban 1976. június 16-án váratlan pofonba szaladtak bele Zágrábban, a Maksimir Stadionban hosszabbításban 3-1-es vereséget szenvedtek. Egy nappal később úgy tűnt, a nyugatnémetek is padlóznak, a jugoszlávok ugyanis a 30. percben már 2-0-ra vezettek Danilo Popivoda és a csapatkapitány Dragan Dzajic találataival. A meccs után a szakértők a jugoszláv válogatott talán valaha játszott legjobb félidejéről beszéltek – érezhette ezt Helmut Schön német szövetségi kapitány is, aki becserélte a kölni középpálya motorját, Heinz Flohét, aki a jóval agresszívebbé vált játék során a 64. percben szépített (1-2).
A 79. percben aztán jött az újabb csere, érkezett a középcsatár, Dieter Müller, aki elképesztően debütált, első labdaérintésére gyönyörű gólt fejelt, kiharcolva a hosszabbítást (2-2). A ráadásra az ellenfél erőnlétileg összeomlott, Müller pedig a 115. percben egy sakk-mattra kijátszott ziccert, a 119. percben pedig egy kapufáról kipattanó labdát is belőtt, mesterhármasával pedig az NSZK 4-2-re győzött.
Delírium az Európa-bajnokságon
A világbajnok német válogatott kicsit más összeállításban szerepelt, mint két éve, Günter Netzer, az 1972-es német csapat ikonikus játékmestere, Paul Breitner, Wolfgang Overath és Gerd Müller visszavonult vagy önkéntes száműzetésben élt. Így került szóba Dieter Müller, a Bundesliga gólkirálya, akit ugyan sérülés miatt későn hívtak be a keretbe, mégis úgy érezte, ott lenne a helye a pályán.
„Nagyon dühös voltam, mert remek formában éreztem magam, Jugoszlávia pedig szédületes módon játszott velünk az első félidőben” – nyilatkozta évekkel később.
„A hajrára aztán Jupp Derwall másodedzőnek támadt egy zseniális ötlete, és azt javasolta Helmut Schönnek, hogy most be kell cserélniük engem. Én pedig az első labdaérintésre befejeltem Rainer Bonhof szögletét.
Bevallom, mindig is kicsit a szélsőségek bűvöletében éltem, és eddig még soha sem akadt ilyen debütálás a futball ezen szintjén. Szinte a delírium állapotában voltam.
Müller aztán a fináléban is betalált, ám csapata végül a rendes játékidő 2-2-es eredménye után tizenegyesekkel alulmaradt Csehszlovákiával szemben.
Lóránt Gyula nem szerette
Dieter Müller (születési nevén Kaster) 1954. április 1-jén született Offenbach am Mainban, a gyerekkorát már a hesseni Dreieich-Götzenhainban töltötte, ott kezdett el futballozni. 15 évesen került a Kickers Offenbachhoz, ahol már ifjúsági válogatottként az 1972–73-as szezonban kezdte profi pályafutását, még Kaster néven. Miután 1973-ban az 1. FC Kölnhez igazolt, csak akkor vette fel örökbefogadó apja vezetéknevét, és Müllerként folytatta.
„A biológiai apám nélkül nőttem fel, és anyámnak, egy nagyon szép nőnek, életem első éveiben a férfiak fontosabbak voltak, mint a saját fia. Még csak három hónapos voltam, amikor a nagyszüleimnek adott. Szerény körülmények között, de nagy szeretetben nőttem fel, ám egész életemben hiányzott egy apafigura” – nyilatkozta négy éve egy interjúban.
„Az Offenbachban nem volt könnyű dolgom. Nagy tehetségnek tartottak, de Lóránt Gyula edző nem szeretett. Mivel a mostohaapám gazdag ember volt, úgy vélte, túl puhány vagyok ahhoz, hogy bekerüljek a profi futballba. Azt mondta Willi Konrad menedzsernek: »Tudod, Willi: Kasternek van otthonról pénze. Nem fogja gyötörni magát.« Évekkel később megtanultam egy gyönyörű indián mondást: »Soha ne ítélj el egy embert, hacsak nem sétáltál egy napot a mokaszinjában.«
Lóránt nyilván nem ismerte ezt a mondást.
Bordeaux, a legjobb időszak
Kölnben 1973-tól 1981-ig maradt. 248 meccsen 159 gólt szerzett. Ott állította fel a Bundesliga-rekordot azzal, hogy egy meccsen hat gólt szerzett, 1977. augusztus 17-én ezzel járult hozzá a Werder Bremen 7-2-es legyőzéséhez.
„Rúghattam volna nyolc, kilenc vagy tíz gólt is. Meggyőződésem, hogy ma is nagyon jó árfolyamom lenne. Lehet, hogy már nem szereznék 40 gólt, csak 25–30-at. De eredményes lennék, az biztos” – jegyezte meg évtizedekkel később.
1976–77-ben gólkirály és Német Kupa-győztes, egy évvel később ismét gólkirály és bajnok lett. 1981-ben egy szezon erejéig Stuttgartba igazolt (30 meccs, 14 gól), majd jött három sikeres szezon a Girondins Bordeaux színeiben, ahol 93 mérkőzésen 43 gólig jutott, és 1984-ben, valamint 1985-ben francia bajnok lett.
„Az Arminia elleni meccsen a Bordeaux megfigyelői a bielefeldi Ewald Lienent nézték meg, de lőttem két gólt, és a franciák azt mondták magukban: miért szerezzék meg Lienent, amikor megkaphatják Müllert? Így hát 1982-ben Bordeaux-ba költöztem. Életem legjobb időszakát töltöttem itt, Jean Tiganával és Alain Giresse-szel Európa legjobb középpályája volt a mienk. A későbbi világbajnok edzővel, Aimé Jacquet-val pedig kivételes kapcsolatot ápoltunk. A mai napig kézfogással fogadnak a város éttermeiben, borospincéiben” – emlékezett vissza.
1985–86-ban pár meccs erejéig a svájci Grasshoppersben (7/3), majd az FC Saarbrückenben szerepelt (23/4), végül pályafutása végén visszatért első klubjához, a Kickers Offenbachhoz, ahol négy szezont húzott le, és 1986–1989 között 51 meccsen 26-szor volt eredményes.
A válogatottban a sikeres debütálás után mindössze 12 mérkőzésen szerepelt, és kilenc gólt szerzett, a ’76-os Eb után még szóhoz jutott az 1978-as világbajnokságon is.
Később sportvezetői munkát is vállalt, 2000 decemberében a másodosztályból kiesett, óriási adóssággal küzdő Kickers Offenbach elnöke lett. 2005-ben a klub visszajutott a Bundesliga 2-be, de három évvel később ismét kiesett. 2012 szeptemberében váltották le, ám csaknem tizenkét éves hivatali ideje messze a leghosszabb a Kickers elnökei között.
A felesége mentette meg az életét
Életét nem kerülték el a tragédiák. Fiát 16 évesen, agydaganat miatt veszítette el 1997-ben.
Szerintem nincs rosszabb az életben, mint nézni, ahogy a gyereked meghal. A temetésén a régi edzőm, Aimé Jacquet hirtelen elém állt, és részvétét fejezte ki. Ezt soha nem felejtem el neki
– mondta.
Ezt követően a filozófiai témájú könyvek olvasásába menekült.
„Mivel hiszek a karmában, néha arra gondolok, hogy talán a fiam csinált valamit az előző életében, amiért megbüntették. Az ember soha nem értheti meg az ilyen katasztrófát, de meg kell próbálnia megérteni. A válságból való kilábalás és az embernek maradás jelenti a kihívást.”
2012. szeptember 30-án Dieter Müller szívrohamot kapott, majd kómába esett. Szerencséje volt, hiszen felépült, szívritmus-szabályozót kapott, abbahagyta a dohányzást és megváltoztatta az étrendjét.
„Ami igazán szörnyű volt, az a 16 éves fiam halála. A hosszú és brutálisan kemény folyamat során lenéztem az emberi lélek mélyére. A szívroham más volt. Hihetetlenül gyorsan történt minden, alig vettem észre valamit. Öt napig kómában voltam. Szinte semmire nem emlékszem. Pár nap nyaralásból jöttünk haza, és egyszerűen nem éreztem jól magam. Majd egyszer csak minden eltűnt. A feleségem azonnal hívta a mentőt, és megmentette az életemet.
Ha azon a szeptemberi vasárnap estén nem reagál olyan jól, nem lennék itt. A mentők tíz percen belül odaértek, szerintem ezer őrangyalom volt. Még nem jött el az idő, hogy meghaljak
– nyilatkozta az eset után három hónappal a német szövetség hivatalos honlapjának.
Azt mondta, az orvosok azt tanácsolták neki, váltson életmódot, sportoljon többet.
„Tizenkét kilót fogytam, már majdnem meghaltam, fel kell dolgoznom az egészet. De csoda, ami történt, a szívem ugyanis 31 percig nem vert. Amikor felébredtem a kómából szörnyű hallucinációm volt. Tündéreket és gnómokat láttam. Minden összekeveredett, a kölni karnevál, Offenbach és a franciaországi életem. Ez megijesztett” – tette hozzá.
2020-ban megírta A két életem (Meine zwei Leben) című könyvét, idén április 1-jén pedig 130 hazai és külföldi barátjával együtt ünnepelte 70. születésnapját a Frankfurt am Main melletti Neu-Isenburgban.
