Nemzetközi foci

Balogh Botondot 14 perc után kiszórta a játékvezető, de így is bajnok lett

Luca Amedeo Bizzarri/Getty Images
Luca Amedeo Bizzarri/Getty Images

Mindössze 14 percig tartott Balogh Botond számára vasárnap a Cremonese elleni bajnoki a Serie B 37. fordulójában.

A Parma pillanatok alatt vezetést szerzett volna, de Valentin Mihaila kezére pattant a labda, így a találatát elvette a bíró. Nem sokkal később Dennis Johnsen kapott kiugratást, Balogh pedig lerántotta. Ugyan két másik hátvéd is volt vele egy vonalban, a játékvezető úgy ítélte meg, hogy tiszta gólhelyzetet akadályozott meg és piros lapot adott a magyar válogatott hátvédnek.

Az első félidőben vezetést is szerzett a Cremonese, de Mihaila egy szabályos góllal válaszolt rá, sőt a 70. percben a vendégektől is kiállították Charles Pickelt, így a nyomás is enyhült a csapaton.

Ez az egyetlen pont is elegendő volt ahhoz, hogy matematikailag is bebiztosítsa másodosztályú bajnoki címét a Parma. Az már korábban is eldőlt, hogy visszajutott az élvonalba.

Olvasói sztorik