Nemzetközi foci

Nagyot játszott a távozását bejelentő dortmundi klasszis, rangadót bukott a Bayern

BERND THISSEN / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP
BERND THISSEN / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP

A két BL-elődöntős német csapat közül a Dortmund gólparádét rendezett az Augsburg ellen, míg a Bayern München kikapott a Stuttgart vendégeként a Bundesliga 32. fordulójában.

A PSG ellen egygólos előnyt szerző Dortmund 30 perc alatt három gólt rámolt be az Augsburgnak, ebből kettőt Moukoko vállalt, az első gólja egy okos helyzetfelismerésből született, a másodiknál pedig mázlija volt, mert gyakorlatilag belebotlott a labdába Reus szöglete után. Az Augsburg szépítése után a távozását bejelentő Reus egy elegáns emeléssel visszaállította a háromgólos különbséget, majd a második félidőben az gólpasszából alakította ki az 5-1-es végeredményt Nmecha.

A Stuttgart a hajrában fordította a maga javára a Bayern elleni rangadót, a dél-koreai Jeong fejesével a rövid saroknál lepte meg Neuert, a Kongói Demokratikus Köztársaságból származó Silas pedig Guirassy merész becsúszása után került ziccerbe, és nem is rontotta el.

A Stuttgartnak ez volt idénybeli 21. bajnoki győzelme, ennyit csak az 1991-1992-es, valamint a 2006-2007-es bajnokságban szerzett – mindkétszer aranyérmes is lett. Most egyelőre a bronz áll a csapatnak, de a második Bayern – amely szerdán 1-1-ről kezdi a BL-elődöntő visszavágóját Madridban a Real ellen – már csak két ponttal áll jobban.

Bundesliga, 32. forduló:

Borussia Dortmund – FC Augsburg 5-1 (4-1)
VfB Stuttgart – Bayern München 3-1 (1-1)
Werder Bremen – Borussia Mönchengladbach 2-2 (1-1)
VfL Wolfsburg – SV Darmstadt 3-0 (2-0)

 

pénteken játszották:
TSG 1899 Hoffenheim – RB Leipzig 1-1 (0-1)

vasárnap játsszák:
Union Berlin – VfL Bochum 15.30
Eintracht Frankfurt – Bayer Leverkusen 17.30
1. FC Heidenheim – FSV Mainz 19.30

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik