Nemzetközi foci

Tizenkét év után távozik a Dortmund csillaga

INA FASSBENDER / AFP
Marco Reus 12 év után hagyja ott a Dortmundot
INA FASSBENDER / AFP
Marco Reus 12 év után hagyja ott a Dortmundot
Tizenkét év után elhagyja a német labdarúgó-bajnokságban szereplő Borussia Dortmundot Marco Reus, az együttes 34 éves támadója. A klub és a játékos pénteken közösen jelentették be, hogy nem hosszabbítják meg a felek közötti, idény végén lejáró szerződést.

Reus összességében 21 évet töltött a Ruhr-vidéki klubnál, ugyanis 1995 és 2005 között a dortmundi utánpótlásban nevelkedett, és ugyan a profik között a Borussia Mönchengladbachnál mutatkozott be, 2012-ben visszatért nevelőegyesületéhez, amelyet azóta is erősít.

Reus 424 tétmérkőzésen 168 gólt szerzett és 128 gólpasszt adott a Dortmund színeiben, kétszer nyerte meg a Német Kupát az együttessel, valamint Bajnokok Ligája-döntőt játszott. Utóbbira még idén is lehet esélye, ugyanis a BL elődöntőjének első felvonásán a BVB hazai környezetben 1-0-ra nyert a Paris Saint-Germain ellen.

Az életem több mint felét ennél a klubnál töltöttem, hihetetlen hálás és büszke vagyok ezért az időszakért.

Biztosan nehéz lesz a búcsú, de így már teljes mértékben az utolsó fontos meccsekre tudunk koncentrálni. Nagy céljaink vannak, és ehhez minden egyes szurkolóra szükségünk van” – nyilatkozta a 48-szoros válogatott Reus, akit karrierje során többször is sérülések gátoltak a legnagyobb sikerek elérésében, így például lemaradt a 2014-ben világbajnoki címről is.

Azt egyelőre nem tudni, hogy a játékos hol folytatja pályafutását.

(MTI)

Kapcsolódó
Tanári támadásból verte a PSG-t, előnyben a Dortmund a BL-elődöntőben
A Borussia Dortmund hazai pályán 1-0-ra legyőzte a Paris Saint-Germaint a labdarúgó Bajnokok Ligája-elődöntő első meccsén. A találkozó egyetlen gólját Niclas Füllkrug szerezte az első félidőben, a franciák csak kapufákig jutottak.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik