Az angol csapat a negyeddöntő első, londoni mérkőzésén ugyan a 12. percben vezetést szerzett Bukayo Saka révén, de a németek a félidő közepére fordítottak. Serge Gnabry és Harry Kane nagy védelmi hibák után szereztek gólt, így a hazaiaknak kapaszkodniuk kellett legalább a döntetlenért, amit a 76. percben Leandro Trossard gólja eredményezett (2-2).
Ugyan az Arsenal játékosai egy büntetőt reklamáltak (Saka azt állította, a Bayern kapusa, Manuel Neuer buktatta őt, ám a svéd Glenn Nyberg játékvezető továbbot intett), de Arteta ebben a kérdésben nem foglalt állást, azt mondta, nem látta az incidenst.
„A Bajnokok Ligájában nem lehet semmit adni az ellenfélnek, és mi két gólt is adtunk a Bayernnek. És ha ilyen helyzetbe hozod magad, biztosan megbüntetnek – ez a legnagyobb tanulság” – mondta.
Hozzátette, ezen a szinten már kicsi különbségek döntenek, nagyon nehéz komoly helyzeteket teremteni ilyen szintű ellenféllel szemben.
De úgy gondolom, hogy a csapat higgadtságot mutatott, különösen 1-2 után, nem rohantk fejetlenül, nem adták át a teret az ellenfélnek, ráadásul a cserejátékosok is nagyszerűen szálltak be. Érzem a játékosaimon, hogy a jövő héten úgy megyünk Münchenbe, hogy ennél jobbak leszünk.