Nemzetközi foci

Miközben mindenki a három bajnokesélyessel foglalkozik, az Aston Villa fű alatt osonna be a Bajnokok Ligájába

Catherine Ivill/Getty Images
Catherine Ivill/Getty Images
Nyolc fordulóval az angol bajnokság vége előtt legalább akkora a harc az első helyért, mint a BL-indulást érő negyedik pozícióért. Az Aston Villa egész idényben szépen csendben tette a dolgát, de a hajrához közeledve karnyújtásra van attól, hogy történelmet írjon. És beleszólhat a bajnoki cím sorsába is, mivel mindhárom élcsapattal játszik még. De mi az Aston Villa sikerének titka?

A Premier League mostani idénye kérlelhetetlenül a végéhez közeleg, hiszen mindössze nyolc forduló maradt csak hátra. Ennyi ideje maradt a Liverpool, Manchester City, Arsenal hármasnak arra, hogy leszkanderozza egymással, ki lesz 2024-ben Anglia királya. A rég nem látott versengés a hajrában is éles maradt, hiszen a listavezető Liverpool mögött a harmadik helyen álló címvédő is csak három ponttal van lemaradva. Érvek és ellenérvek mindhárom együttes mellett és ellen felsorakozhatók, de ettől még tény, hogy indul a végjáték!

A marveles utalás nem véletlen, ugyanis az angol bajnokság három bosszúállóval rendelkezik 30 fordulót követően: az Aston Villa, a Tottenham Hotspur és a Wolverhampton Wanderers mindegyik bajnokaspiránssal játszik még.

A trió leghátsó tagja egyértelműen a Wolves, amelyből több kulcsember is távozott nyáron, hogy a klub pénzügyei rendeződjenek, ráadásul Julen Lopetegui is lelépett a szezon előtt. Ennek ellenére a kieséstől távol, a kényelmes tizedik helyen állnak a tabellán, kicsit több gól rúgva, mint amennyit a csapat xG-je jósolt, de ugyanez igaz a bekapott gólok számára is. Szeptemberben ugyan 2-1-re meglepetésre legyőzte a Manchester Cityt, de nehéz elképzelni, hogy a Wolves dönti el a bajnokságot.

A Tottenham Hotspurnek már jóval komolyabb esélye van erre. Ange Postecoglu érkezésével rendkívül látványos lett a Spurs játéka, ugyanakkor nagyon sebezhetővé vált a csapat. Ugyan a szezon elején nagyon szerencsésen kijött a lépés, az 53,2-es xG dacára 61 találatot szerezni egészen parádés teljesítmény, mutatja, mennyire jól használta ki lehetőségeit a csapat. Eközben viszont 48,5 xG-t engedett az ellenfeleknek a Tottenham, amivel már egyértelműen a bajnokság gyengébbik feléhez tartozik.

Hogy a Spurs miért okozhat problémát az elöl álló hármasnak? Az Arsenal elleni észak-londoni derbi egyébként is presztízskérdés számukra, a Liverpoolt még az idény elején kapta el Postecoglu csapata 2-1-re, a City ellen pedig decemberben jött össze egy 3-3-as döntetlen. Az sem lehet vitás, hogy a minőség megvan a Spursben, hogy beleszóljon a végső sorrendbe, ugyanakkor fontosabb lesz számára, hogy mit csinál a harmadik bosszúálló, vagyis az Aston Villa.

Darren Staples / AFP Postecoglu és Emery munkája lehet a döntő faktor abban, melyik csapat lesz a Premier League bajnoka.

A birminghamiek idénye egészen szenzációs. Harminc meccs után Bajnokok Ligáját érő helyen állnak, ebben a sorozatban az 1981-1982-es szezonban indultak utoljára. Ennek a történelmi távlatokban is kimagasló lehetőségnek több letéteményese van. Ahogyan arról már korábban is írtunk, két fontos érkezője volt az Aston Villának:

  • 2022-ben Unai Emery lett a csapat vezetőedzője,
  • majd 2023 nyarán Ramón Rodriguez Verdejó, azaz Monchi került a sportigazgatói pozícióba, aki lényegében mindenben szabadkezet kapott.

Emery kinevezésével komoly paradigmaváltásra szánta el magát a klub. Steven Gerrard ugyan jó ötletnek tűnt, miután a Rangersszel remek munkát végzett, de a Villánál ezt nem sikerült megismételnie. Mivel októberben történt a váltás, biztosra kellett menni, hogy olyan szakember kerül a helyére, aki azonosítani és javítani tudja a hibákat. Unai Emery erre a feladatra született. A spanyol szakember hírhedten perfekcionista, mindent aprólékosan megtervez, és nehezen viseli, ha nincs minden százszázalékig kidolgozva. Ez a játékosok egyéni képzésére és a csapat játékára is vonatkozik.

Emery a kinevezése után leült és végignézte a csapat meccseinek felvételeit, beszélgetett a focistáival, hogyan tudnának optimálisan helyezkedni labdával, vagy nélküle. Ezekkel az útmutatókkal a játékosok nem csak tisztább képet kaptak arról, hogyan javulhat a teljesítményük, hanem magabiztosabbá is váltak.

Azt akarta, hogy a saját posztomon szerepeljek, de leegyszerűsítette, mit csináljak és új módszereket tanított. Elmondani sem tudom, milyen sokat tanultam tőle, lényegében ráébresztett, hogy semmit sem tudok a pozícióról, amiben játszom

mesélte az angol válogatott Tyrone Mings, hogyan indult a közös munka.

Ennek hatása már 2023 tavaszán jelentkezett, egészen imponáló, hogy Emery a Konferencia Liga-indulást érő hetedik helyre tudta kormányozni az Aston Villát – amely a mostani szezonban is remekel a harmadik számú európai kupasorozatban, mivel már negyeddöntős a brigád.

Monchi érkezésével azonban újabb szintet lépett a klub.

Az edző és a sportigazgató korábban dolgoztak már együtt, és ezúttal is sikerült jól összehangolniuk a munkát. Emery akkurátus elemzései mellett nem is olyan nehéz kijelölni, milyen profilú játékosokra van szükség. A nyári átigazolási szezon kimagaslóan jól sikerült: Moussa Diaby, Pau Torres, Nicolo Zaniolo, Youri Tielemans és Clement Lenglet neve is jól cseng a nemzetközi porondon, és bővítették a csapat taktikai lehetőségeinek számát. Nem csak különböző stílusokat tettek lehetővé, hanem a rotációt is segítették, Diabyt és Leon Bailey-t például előszeretettel váltogatja Emery.

„Különböző játékosok kombinációjára van szükségünk a csapatban. Az egyensúly nagyon fontos. Bailey és Diaby szeretnek együtt játszani, de néha másra van szükségünk a sikerhez” – idézte a The Athletic az edzőt.

A variációs lehetőségeknek pedig komoly szerepük van, ugyanis az Aston Villa edzője nem mindig ugyanazzal a taktikával küldi ki játékosait, hanem az ellenfélhez alkalmazkodik. Perfekcionizmusa nem ismer határt a témában, a Legia Warszawa elleni Konferencia Liga-csoportmeccs előtt a lengyelek 27 legutóbbi bajnokiját megnézte, és kielemezte. Az Aston Villa azonban még így is kikapott 3-2-re. Ez a spanyol edző számára a motiváció, mert ha így sem sikerült, akkor úgy érzi, nem volt eléggé alapos, és legközelebb rátesz még egy lapáttal.

Marc Atkins/Getty Images Unai Emery folyamatosan agyal, de a játékosaitól is azt várja, hogy használják a fejüket.

Ez a lelkesedés viszont nagyobb százalékkal hoz hasznot Emerynek, mint ahányszor felsül vele. A Premier League negyedik helye is beszédes, de a Tottenhamhez hasonló góltermelés is imponáló: a Villa 62 gólt lőtt 52,7 xG mellett, de csak 42 gólt kapott 43 xG ellen. A 42 kapott gól az ötödik legkevesebb a PL mezőnyében, csak a bajnoki címért harcoló trió és a Manchester United védelme zárt ennél is jobban.

Ez sem véletlen, Emery csapata ugyanis előszeretettel áll be védekezni, vagy egészen mélyen, hátul passzolgatni a saját tizenhatosának környékén, hogy kicsalogassa az ellenfél játékosait, és gyors átmenettel igyekezzen gólt lőni. Utóbbi stratégia a jellemzőbb, a csapat meccsenként átlagban 54,9 százalékban birtokolja a labdát, ennél hat rivális is dominánsabbnak számít a ligában.

A villámgyors akciók sűrűn végződnek góllal, amiben nagy segítség, hogy John McGinn és Leon Bailey is élmezőnyben van az egy az egyben megnyert párharcokat tekintve, ez pedig egyszerre teszi gördülkennyé és hatékonnyá az átmeneteket.

Bailey a The Athletic számításai szerint a Premier League második legtöbb gólpasszra esélyes átadást hozza össze meccsenként egy-egy megindulásából.

Ahogyan azonban említettük, Emery másik nagy fegyvere a sokoldalúsága. Mivel az aktuális ellenfélhez igazítja a játékot, mindig van rá egy kis esély, hogy taktikailag meglepőt húz. Ennek ékes példája a Brighton 6-1-es lemészárlása volt, a szeptemberi bajnokin egyáltalán nem ült vissza gurigázni az Aston Villa, hanem rendkívül agresszíven letámadta a labdás játékosokat, és az ebből indított kontrákból 12 perc leforgása alatt háromszor is betalált. Innentől a Brightonon volt a világ szeme, mit tud változtatni a meccsen – a vége hatalmas vereség lett.

A csapat egyik állandó gólfelelőse, Ollie Watkins is ezt a presszinget emelte ki a győzelem kulcsaként.

Belemásztunk az arcukba, és nem hagytuk őket a saját stílusukban futballozni. Hasonlóak hozzánk, sokat van náluk a labda, hogy kihúzzák az ellenfél játékosait a pozíciójukból. Mi azonban nem ezt csináltuk ma! A kezdőrúgástól fogva rájuk mentünk, magasabban támadtunk le, és kinyírta őket, ahogy a védekezésből támadásra váltottunk. Ez volt a kulcs

– idézte a klub honlapja Watkinst a meccs után.

A Legia elleni vereség tehát arra mutatott rá, hogy nem mindig találja meg a tökéletes ellenszert Emery, viszont a Brighton legyőzésénél az is látszik, ha megvan a jó módszer, annak igazán látványos lehet a következménye. Ez az Aston Villa valódi fegyvere az egyéni képzésekre fektetett hangsúly mellett.

Sokan arra számítottak, hogy az élmezőnnyel járó nyomást, valamint a nemzetközi kupaszerepléssel járó terhelést nem fogja bírni a csapat, de nem úgy tűnik, mintha könnyen megrogyna. Pedig tökéletes kifogása is lenne az őrült mennyiségű sérüléssel, de ha létezik edző, aki megtalálja a megoldást a kieső emberek pótlására, az Emery.

„Nem szeretem a nyomás szót. Nyomást a kiesés elől menekülő csapatok éreznek, vagy az emberek a mindennapjaik során, hogy elég pénzt keressenek a családjuk eltartására. Na, az nyomás. Mi nem nyomás alatt vagyunk, hanem egy lehetőség előtt” – engedett betekintést a gondolkodásmódjába Emery.

Arra tehát nem bazírozhat a birminghamieket kétpontos hátrányban üldöző Tottenham, hogy majd a hajrában összeomlik az Aston Villa, ahogyan a bajnoki címért versengő trió is készülhet rá, hogy alaposan megizzasztja majd a BL-helyekre hajtó együttes. Végezetül pedig emlékezhetünk rá, hogy a 2021-2022-es idény végén 2-0-ra vezetett az Aston Villa az utolsó fordulóban a Manchester City ellen, ezzel az eredménnyel pedig a Liverpool ölébe hullott volna az aranyérem. Akkor képes volt fordítani és bajnoki címet szerezni Pep Guardiola csapata, de nem lenne meglepő, ha idén ennél is jobban beleszólna a hajrába.

Olvasói sztorik