Nemzetközi foci

Foden elintézte a Premier League meglepetéscsapatát

Paul ELLIS / AFP
Phil Foden mesterhármasa döntött Manchesterben
Paul ELLIS / AFP
Phil Foden mesterhármasa döntött Manchesterben
Se az Arsenal, se a Manchester City nem hibázott az angol labdarúgó-bajnokság 31. fordulójának szerdai mérkőzésein: előbbi a Luton Town, utóbbi a meglepetéscsapat Aston Villa ellen nyert simán.

Az Arsenalnak volt papíron könnyebb dolga, és a londoniak nem is hibáztak, már az első félidőben kétgólos előnyre tettek szert Martin Ödegaard, illetve Hasioka Daiki öngólja révén. Az eredmény nem is változott, a 2-0 pedig azt jelentette, hogy az Arsenal az élre állt a Premier League-ben.

A nagy üldözők közül a Manchester City nehezebb ellenfelet kapott, hiszen a BL-szereplést érő negyedik helyen álló Aston Villát fogadta. A birminghamiekről megírtuk, hogy akár a mérleg nyelvét is jelenthetik, hiszen mindhárom dobogóssal játszanak még (az Arsenalhoz április 14-én látogatnak, május 11-én pedig a Liverpoolt fogadják), de az első rangadón csak ideig-óráig tudták megszorítani a címvédőt.

Rodri korai góljára a 20. percben még válaszolt a kolumbiai válogatott Jhon Durán, de aztán jött a Phil Foden-show: az angol válogatott játékos az első félidő ráadásában vezetést szerzett, majd a második félidőben hét perc alatt még kétszer eredményes volt, beállítva a 4-1-es végeredményt.

A City győzelméhez hozzátartozik, hogy Erling Haaland és Kevin De Bruyne pályára sem lépett.

Premier League, 31. forduló

Manchester City – Aston Villa 4-1 (2-1)
gól: Rodri (11.), Foden (45+1., 62., 69.), illetve Durán (20.)

 

Arsenal – Luton Town 2-0 (2-0)
gól: Ödegaard (24.), Hasioka (44., öngól)

 

Brentford – Brighton 0-0

 

Az élcsoport állása:
1. Arsenal 30 mérkőzés/68 pont
2. Liverpool 29/67
3. Manchester City 30/67
4. Aston Villa 31/59
5. Tottenham 30/57
6. Manchester United 29/48
7. West Ham United 31/45
8. Newcastle United 30/44

Kapcsolódó
Miközben mindenki a három bajnokesélyessel foglalkozik, az Aston Villa fű alatt osonna be a Bajnokok Ligájába
Nyolc fordulóval az angol bajnokság vége előtt legalább akkora a harc az első helyért, mint a BL-indulást érő negyedik pozícióért. Az Aston Villa egész idényben szépen csendben tette a dolgát, de a hajrához közeledve karnyújtásra van attól, hogy történelmet írjon. És beleszólhat a bajnoki cím sorsába is, mivel mindhárom élcsapattal játszik még.
Olvasói sztorik