Nemzetközi foci

Újabb egykori Fradi-edzőből lehet szövetségi kapitány

INA FASSBENDER / AFP
Sztanyiszlav Csercseszov legutóbb a Fradit irányítota
INA FASSBENDER / AFP
Sztanyiszlav Csercseszov legutóbb a Fradit irányítota
Szerhij Rebrov útját járhatja be Sztanyiszlav Csercseszov, a Ferencváros egykori edzője, akit a hírek szerint szövetségi kapitánynak csábítanak.

A 60 éves orosz szakember tavaly nyáron távozott a Ferencvárostól, azóta számtalan klubbal hírbe hozták. Legutóbb azonban már egy válogatott kapcsán is felmerült a neve az orosz és azeri lapok ugyanis tudni vélik, hogy helyi nemzeti csapat irányítását veheti át. Azerbajdzsán a legutóbbi világbajnoki selejtezősorozatot győzelem nélkül zárta, a tavaly véget ért Európa-bajnoki kvalifikációban pedig hét pontot gyűjtve csupán az észteket előzte meg csoportjában.

A szövetség az elmúlt 20 évben több nagy nevet szerződtetett, de a brazil Carlos Alberto Torres, a német Berti Vogts, a horvát Robert Prosinecki és Nikola Jurcevic, illetve az olasz Gianni De Biasi sem tudott csodát tenni.

Utóbbit éppen a sikertelen Eb-selejtezők után küldték el, azóta Arif Asadov vezeti a válogatottat ideiglenesen. Egyelőre veretlen, csapata a múlt héten 1-0-ra verte Mongóliát, hétfőn pedig 1-1-re végzett Bulgáriával.

A helyi sajtó szerint azonban nem biztos, hogy a posztján marad, ugyanis más nevek is felmerültek.

Ha megkérnek, hogy segítsek a nemzet érdekében, akkor teljes szívemből a válogatottért fogok dolgozni. De akkor sem leszek elégedetlen, ha mást neveznek ki. Nem vagyok haragtartó, ha valakit felkérnek és elvállalja a kapitányi munkát, szurkolni fogok neki. Azt teszem, amit kérnek tőlem

nyilatkozta.

A hírek szerint olyan nevek merültek fel, mint a korábbi Besiktas-edző Riza Calimbay, illetve Csercseszov. Az orosz sajtó szerint azonban a tapasztalt szakember még nem kapott hivatalos ajánlatot.

A Sportal.az megkereste azeri szövetséget, amelynek sajtófőnöke, Elnur Mammadli cáfolta a híreszteléseket.

„A Sztanyiszlav Csercseszovról szóló állítások nem igazak. A válogatott új vezetőedzőjéről szóló döntést a szövetség munkacsoportjának ülése után tárgyalják. Jelenleg nem egyeztetünk Csercseszovval vagy bárki mással.”

Amennyiben mégis Csercseszov lenne a kapitány, úgy már a második korábbi ferencvárosi szakember kerülne ilyen pozícióba, az ukrán válogatott Szerhij Rebrov vezetésével harcolta ki az Eb-szereplést.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik