Nemzetközi foci

Amióta Xavi sokkolta csapatát, képtelen kikapni a Barca

Jose Breton / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Óriási sorozatnál tart a Barcelona
Jose Breton / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Óriási sorozatnál tart a Barcelona
Az FC Barcelona 3-0-ra győzött az Atlético Madrid otthonában a spanyol labdarúgó-bajnokság 29. fordulójának vasárnapi játéknapján, és a második helyre lépett a tabellán.

A katalánok a 38. percben szereztek vezetést Joao Félix révén (0-1), majd az első gólt előkészítő Robert Lewandowski közvetlenül a szünet után növelte az előnyt (0-2). A végeredményt Fermín López állította be a 65. percben, a gólpasszt Lewandowski adta.

A Marca szerint a Barcelona elmúlt hetekben tapasztalt ugrásszerű javulását látva el kell ismerni, hogy Xavi döntése helyes volt, amikor a január 27-i, Villarreal elleni hazai vereség után bejelentette, nyáron távozik.

Ugyanis az eredmények azt igazolják, hogy ez felszabadította a játékosait, és a nagy bejelentés óta a Barca képtelen veszíteni. Most már tíz tétmérkőzés óta tart a veretlenségi széria, igaz, akadt döntetlen a Granada és az Athletic Bilbao ellen, de az előrelépés egyértelmű.

Ráadásul a védekezés feljavult, a legutóbbi négy bajnokin nem kapott gólt a csapat, Cubarsí és Christensen kulcsfontosságú szerepet tölt be a hátul, és Ter Stegen visszatérése is fontos lépés volt.

A győzelemmel így sikerült visszavenni a második helyet a Gironától, amire tavaly október óta nem volt példa.

De a spanyol sportnapilap szerint ez a vasárnapi siker gyakorlatilag a Bajnokok Ligája-indulást is biztosította, hiszen kilenc ponttal előzi meg az ötödik Atléticót, ami a hátralévő kilenc meccsen szinte behozhatatlan távolság.

La Liga, 29. forduló

Atlético Madrid – Barcelona 0-3 (0-1)
gól: Joao Félix (38.), Lewandowski (47.), Fermín López (65.)
piros lap: N. Molina (90+2., Atlético)

Kapcsolódó
Egy éve sincs a felnőtteknél, mégis levette a pályáról a világ egyik legkeresettebb csatárát a Barca tehetsége
Pau Cubarsí életében először lépett pályára a Bajnokok Ligájában, rögtön egy egyenes kieséses párharc visszavágóján. A Barcelonát követő szurkolók tudták, hogy ez közel sem annyira rizikós, mint amilyennek elsőre hangzik, de a 17 éves védő minden várakozást felülmúlt.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik