Nemzetközi foci

Közel hét év után véget ér Griezmann fantasztikus sorozata

FRANCK FIFE / AFP
FRANCK FIFE / AFP

2017 júniusa óta nem volt olyan meccse a francia futballválogatottnak, amelyen Antoine Griezmann ne játszott volna. Mindegy, hogy vb-döntőről vagy csak felkészülési meccsről volt szó, Griezmann ott volt, és góljaival, gólpasszaival, intelligens játékával segítette a francia csapatot.

Ez a páratlan, és rekordot jelentő sorozat most szakad meg, az Atlético Madrid klasszisa ugyanis sérülés miatt nem szerepelhet a Németország és a Chile elleni felkészülési meccseken.

Ez azt jelenti, hogy 84 meccsnél áll meg a számláló, és Griezmann ezeken 28 gólt, valamint 30 gólpasszt jegyzett, illetve nyert világbajnokságot és Nemzetek Ligáját, illetve szerepelt egy vesztes vb-fináléban is.

A decemberben az Atlético gólrekorderévé avanzsáló, 32 éves Griezmann a mostani szezonban 38 tétmeccsen 19 gólt és 7 gólpasszt tett a közösbe. Csapata ötödik helyen áll a spanyol bajnokságban, a BL-ben pedig negyeddöntős, miután tizenegyesekkel kiejtette a tavalyi döntős Intert.

Olvasói sztorik