Nemzetközi foci

„Ez hülyeség!” – visszaszólt a magyaroknak az ír válogatottba meghívott csatár

Paul ELLIS / AFP
Sammie Szmodics semmit sem ért
Paul ELLIS / AFP
Sammie Szmodics semmit sem ért
Kemény választ küldött Marco Rossi szövetségi kapitánynak Sammie Szmodics, a Blackburn Rovers csatára, aki értetlenkedve fogadta, hogy a neve szóba került a magyar válogatottnál.

Marco Rossi a keret kihirdetésekor azt mondta, aki a magyar válogatott bizalmas megkeresését arra használja fel, hogy egy másik ország válogatottját, az ír válogatottat ösztönözze a meghívó küldésére, arra nincs szüksége.

Közben John O’Shea ír kapitány megnevezte keretét a belgák és a svájciak elleni felkészülési mérkőzésre, meghívta a Blackburn sztárját, aki a szezonban már 27 gólt szerzett a Blackburn színeiben.

„Remélhetőleg végre debütálhatok Írországban, amit nagyon szeretnék. Azt hiszem, ez csak betetézné az eddigi jó szezonom. Mindig készenlétben álltam, de soha nem hívtak meg, ami rosszul érintett” – nyilatkozta a Lancashire Telegraphnak.

Hozzátette, hogy teljesen nonszensz, hogy hírbe hozták a magyar válogatottal, és visszautasította azokat az állításokat, amelyek szerint nem is akart Írország színeiben játszani.

„Az emberek azt olvassák, hogy nem akarok a válogatottban játszani, de ez nem így van. Minden tőlem telhetőt megteszek, és ezúttal remélhetőleg megkapom a lehetőséget. Látom, hogy az emberek a magyar csapathoz kapcsoltak, mert a nagyapám onnan származok.

Ez hülyeség, nem volt semmi, nem csörgött a telefonom.

Kapcsolódó
Rossinak nem kellett, az írek rögtön beválogatták Szmodicsot
Már kérdéses sem volt a sorsa, de ezzel végleg el is dőlt.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik