Nemzetközi foci

Klopp szerint nem volt szabad siettetni Szoboszlai visszatérését

Paul ELLIS / AFP
Jürgen Klopp és Szoboszlai Dominik
Paul ELLIS / AFP
Jürgen Klopp és Szoboszlai Dominik
Jürgen Klopp, a Liverpool vezetőedzője szerint nagyon kemény időszak volt Szoboszlai Dominik számára, amíg sérülése miatt nem edzhetett és nem játszhatott, a visszatérését illetően viszont óvatosnak kellett lenniük.

A csapattól az idény végén távozó szakember a Sparta Praha elleni Európa Liga-nyolcaddöntőt megelőző sajtótájékoztatón beszélt erről az M4 Sport helyszíni stábjának, és hangsúlyozta, nagyon jó, hogy a magyar válogatott csapatkapitánya visszatért a Liverpool keretébe.

„Imád futballozni, úgyhogy ez egy nagyon kemény időszak volt a számára. Nem olyan jellegű volt a sérülése, ami mindennapos fájdalommal jár, viszont nem volt szabad siettetnünk a visszatérését. Igazából 2-3 héttel ezelőtt már elkezdhette volna az edzéseket a csapattársakkal, de az orvosi stáb minden tagja azt tanácsolta, hogy legyünk óvatosak, ezért így tettünk” – fogalmazott az 56 éves német edző, aki arról viszont nem akart beszélni, hogy a csütörtök esti meccsen kezdőként számít-e a 23 éves középpályásra.

Jó, hogy visszatért, a legutóbbi bajnokin néhány percet már játszott is, most pedig itt van a keretben. A többit majd meglátjuk

– mondta Klopp.

A Liverpool argentin világbajnok játékosa, Alexis Mac Allister szintén elismerően nyilatkozott Szoboszlairól, kiemelve, hogy nemcsak nagyszerű játékos, hanem remek srác is.

„Nagyon jól teljesít, amióta itt van, és bár volt egy kihagyása a sérülése miatt, így sem lehet elfelejteni, hogy mennyi pluszt ad ennek a csapatnak. Ugyanolyan fontos láncszeme a Liverpoolnak, mint a többi játékos” – fogalmazott Mac Allister.

A Liverpool csütörtökön 18.45-től lép pályára Prágában, a mérkőzést az M4 Sport élőben közvetíti.

(MTI)

Kapcsolódó
Szoboszlai visszatért, a Liverpool 99. perces góllal nyert
A lehető legdrámaibb módon, Darwin Núnez 99. percben fejelt góljával győzött a Nottingham Forest otthonában a Liverpool. Szoboszlai Dominik több mint egy hónap után visszatért.
Olvasói sztorik