Nemzetközi foci

Akkorát ütött ellenfele arcába egy focista, hogy rendőrségi ügy lett belőle

A rendőrségen magyarázkodhat a Malmö FF játékosa, Martin Olsson, miután kiütötte ellenfelét a Svéd Kupában.

A Varberg elleni mérkőzés hajrájában a vendégektől állítottak ki egy játékost, amiből aztán tömegjelenet alakult ki a pálya szélén. Olssonnál azonban teljesen elkattant valami, mert megragadta Robin Tranberget, majd ököllel úgy arcon ütötte, hogy a földre esett. Ettől aztán még nagyobb lökdösődés támadt.

Olsson persze piros lapot kapott, így aztán tíz-tíz focistával zárták a csapatok a meccset, amely 1-1-es döntetlennel zárult. A történet azonban nem ért itt véget, mivel az eset súlyosságát figyelembe véve a játékvezető a szövetség fegyelmi bizottságának jelezte, hogy foglalkozzanak az 56-szoros válogatott védő ütésével.

A Fotbollskanalen hétfői számában azt írta, hogy feljelentették Olssont a rendőrségen egy magánszemély kisebb testi sértése miatt, nyomozást is indítottak. Az Aftonbladet cikke szerint 3-4 meccsre tilthatják el egyébként a védőt, vagy hosszabb időre.

Kapcsolódó
A nézőtéri hullámzás már semmi, egy kajak úszott végig a focimeccs lelátóján
Új szintre emelték a svédek a nézőtéri szórakoztatást.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik