Nemzetközi foci

Messi-szinten szórta a gólpasszokat a Manchester City zsenije az elmúlt tíz évben

JUSTIN TALLIS / AFP
JUSTIN TALLIS / AFP

Könnyű neki, hiszen Kevin de Bruyne játszik mögötte.

Rengeteg ilyen kommentet lehetett olvasni azóta, hogy Erling Haaland megérkezett 2022 nyarán a Manchester Cityhez, ahol szokásához híven elkezdte nagy lendülettel rúgdosni, fejelni a gólokat. A norvég csatár eddig minden sorozatot számolva 83 meccsen 79 alkalommal volt eredményes Pep Guardiola csapatában, ami 0,95-ös gólátlagot jelent.

A 23 éves Haaland legutóbb a Luton Town elleni FA Kupa-meccsen villogott, a PL-ben a kiesés ellen küzdő csapatnak egy óra alatt berámolt öt gólt, igaz, könnyű volt neki, hiszen négyszer De Bruyne volt az előkészítő.

De Bruyne ebben az idényben sérülés miatt mindössze 12 tétmeccsen szerepelt, de így is 14 City-gólból vette ki a részét, kettőt ő maga szerzett, tizenkétszer pedig ő szállította a gólpasszt.

A 99-szeres belga válogatott támadó középpályás a Transfermarkt statisztikái szerint az elmúlt tíz évben a klubjaiban (Wolfsburg és Manchester City) minden sorozatot számolva összesen 202 gólpasszt osztott ki, ezzel a tízéves összesítés alapján mindössze eggyel marad el Lionel Messitől, aki 17 meccsel többet játszott nála a Barcelonában, valamint a PSG-ben (a statisztika csak a topligás klubokban lejátszott meccsek gólpasszait gyűjtötte össze). Az első háromba még Thomas Müller fért be, a Bayern München klasszisa 183 alkalommal szolgálta ki a társait.

Ha már Haalanddal kezdtük, zárjuk is vele: neki eddig 18-szor adott gólpasszt De Bruyne. A legtöbbször Sergio Agüero profitált a belga csapattárs okos meglátásaiból, a Manchester City gólrekorderének számító argentin támadó 23 alkalommal talált be De Bruyne előkészítése után.

Olvasói sztorik