Nemzetközi foci

Utolsó tánc lefújva: Ronaldo nem játszik Messiék ellen

FRANCK FIFE / AFP
Tavaly ilyenkor összejött a két zseni nevével fémjelzett meccs: akkor a PSG 5-4-re nyert a szaúdi ligaválogatott ellen
FRANCK FIFE / AFP
Tavaly ilyenkor összejött a két zseni nevével fémjelzett meccs: akkor a PSG 5-4-re nyert a szaúdi ligaválogatott ellen

Pedig elsőre jó ötletnek tűnt, sőt egyenesen grandiózusnak!

Cristiano Ronaldo és Lionel Messi hosszú éveken át rivalizált egymással a spanyol bajnokságban és a Bajnokok Ligájában a Real Madrid, illetve a Barcelona játékosaként, majd mindketten otthagyták Spanyolországot. Ronaldo a Real Madridból a Juventushoz igazolt, aztán visszatért a Manchester Unitedbe, végül 2023 januárjában kikötött a szaúdi al-Nasszrnál.

Messi 2021 nyarán hagyta el a Barcelonát a Paris Saint-Germain kedvéért, majd a kétéves franciaországi kaland után az MLS-ben szereplő Inter Miami játékosa lett.

Az MLS idei rajtja előtt az Inter Miami a Riyadh Season Cup nevű minitorna keretein belül két szaúdi csapattal is összeméri erejét: az egyik az al-Hilal – amely a sérült Neymar nélkül is győzni tudott 4-3-ra az immár Luis Suárezt is soraiban tudó Miami ellen –, a másik pedig az al-Nasszr, vagyis minden adva volt, hogy összejöjjön egy újabb Ronaldo–Messi-csata, amelyet az utolsó táncként harangoztak be.

Egészen szerdáig: a szaúdi klub ugyanis bejelentette, hogy Ronaldo sérülés miatt nem játszik az Inter Miami ellen.

Pedig a portugál klasszis nagy formában van, 18 bajnokin 20 gólt szerzett, így vezeti a szaúdi bajnokság góllövőlistáját, igaz, csapata hét ponttal van lemaradva az első helyezett al-Hilaltól.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik