Nemzetközi foci

Megköszönheti győzelmét a videobírónak a Real Madrid

Pierre-Philippe MARCOU / AFP
Bellingham csak büntetőből volt eredményes, ollózásból nem
Pierre-Philippe MARCOU / AFP
Bellingham csak büntetőből volt eredményes, ollózásból nem
Simának ígérkezett, mégis majdnem szégyenteljes vereséggel ért véget a Real Madrid vasárnapi bajnokija: a spanyol bajnoki címért hajtó csapat a 100. percben begyötört találattal 3-2-re verte a sereghajtó Almériát úgy, hogy kétgólos hátrányról fordított.

A vendégek a szezonban még nem nyertek bajnokit, hat döntetlenjükkel az utolsó helyen szerénykednek a spanyol élvonalban, így aztán tényleg meglepetést keltett, amikor a kezdőrúgást követően egy labdaszerzés után Ramazani a 38. másodpercben vezetést szerzett a vendégeknek.

Sőt, a félidő végén Edgar Gonzalez 20 méterről, ballal, óriási góllal növelte is az előnyt (0-2).

Carlo Ancelotti a szünetben hármas cserét hajtott végre, és ugyan csapata átvette az irányítást és jobban is játszott, nagy szerencsére is szüksége volt. A szerencse pedig a VAR képében érkezett…

Az 55. percben egy fejpárbaj során a labda a vendégek középső védőjének kezére esett, Kaiky értetlenkedett, edzője, Gaizka Garitano őrjöngött, de a játékvezető megtekintve az esetet büntetőt ítélt, amit Bellingham be is vágott (1-2).

Sebaj, gondolhatták a vendégek, egy a 62. percben ugyanis egy kontra végén Sergio Arribas szép gólt lőtt, azonban a madridiak szerint Lopy még a saját térfelén eltalálta a kezével Bellingham arcát. A bíró ismét a VAR-hoz fordult, és érvénytelenítette a gólt.

És még nem volt vége: a 68. percben Vinicius Junior egyenlített, és ugyan nagyon gyanús, hogy a labda a vállát vagy a karját érintette, a videobíró szerint nem volt semmi látnivaló (2-2).

A 12 perces hosszabbítás elég volt ahhoz, hogy az Almériát megtörjék a hazaiak és Carvajal begyötörje a győztes gólt (3-2).

La Liga, 21. forduló

Osasuna – Getafe 3-2 (2-0)
gól: Raúl García (9.), Iker Munoz (31.), Jesús Areso (80.), illetve Borja Mayoral (64.), Maksimovic (68.)

 

Real Madrid – Almería 3-2 (0-2)
gól: Bellingham (57., 11-esből), Vinícius Júnior (67.), Carvajal (90+10.), illetve Ramazani (1.), Edgar González (43.)

 

Betis – FC Barcelona 2-4 (0-1)
gól: Isco (56., 59.), illetve F. Torres (21., 48., 90+2.), Joao Félix (90.)

 

Girona – Sevilla 5-1 (3-1)
gól: Dovbik (13., 15., 19.), Cihankov (56.), Stuani (89.), illetve Isaac Romero (10.)

 

Az állás:
1. Girona 21 mérkőzés/52 pont
2. Real Madrid 20/51
3. FC Barcelona 20/44
4. Athletic Bilbao 21/41
5. Atlético Madrid 19/38
6. Real Sociedad 21/35

Kapcsolódó
Debütáló magyar védővel állt a La Liga élére a Girona
Yaakobishvili Antal 60 percet játszott a Sevilla elleni győztes bajnokin.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik