Nemzetközi foci

Óriási bírózásba kezdett a csapat a Barca elleni vereség után

Yasser Bakhsh / Getty Images
Yasser Bakhsh / Getty Images

Összejött az álomdöntő, a Real Madrid után a Barcelona is sikerrel vette az elődöntőt, így ez a kupagyőztes és a bajnoki címvédő mérkőzik majd meg vasárnap a Szuperkupáért Szaúd-Arábiában. Sokan örülnek egy újabb klasszikusnak, azonban a Barca riválisánál, az Osasunánál pont úgy gondolkodnak, ők az áldozatai annak, hogy egy ilyen finálé összejöjjön.

Az Osasuna játékosai szerint ugyanis egyoldalú volt a bíráskodás, leginkább azt kifogásolták, hogy a Barcelona első gólját szabálytalanság előzte meg, de Alejandro Muniz Ruiz nem állította meg az akciót és a VAR nem lépett közbe.

„Mindenki látta, nem? A játékvezetői döntések mind a Barcának kedveztek. Teljesen egyértelmű” – mondta például David García feldúltan a lefújást követően, míg a csapattársa, a kapus Sergio Herrera még keményebben fogalmazott.

Az ilyen sorozatok azért vannak, hogy a Real Madrid és a Barcelona játsszon egymással

– ezt később azzal próbálta tompítani, hogy inkább nagyoknak kedveznek az ilyen események, de abban bízik, lesz még Osasuna-Getafe Szuperkupa-döntő is majd a jövőben.

Az Osasuna vezetőedzője, Jagoba Arrasate jóval visszafogottabb volt, de ő is kritikusan nyilatkozott. Ő például nem szeretné, ha a VAR közbelépne az olyan esetekben, mint ami a gólt megelőzte, de ez még nem jelenti azt, hogy szerinte ne történt volna szabálytalanság.

Láttunk egy csomó szabálytalanságot, de azok elbírálása más volt. Ezért reklamálunk. Ha a játékvezető engedi a nyílt játékot, az nekünk csak kedvez, de akkor, ha mindkét oldalon. Ezúttal azonban hasonló helyzeteknél hol volt fújás, hol nem

– mondta a szakember.

A mérkőzésen az Osasuna oldalán 20 szabálytalanság és három sárga lap volt, míg a Barcelonánál 11 szabálytalanságot jegyeztek fel.

Kapcsolódó
Végig fújoltak a szaúdi nézők, ha a Real-játékos labdába ért, itt az oka
Toni Kroosnak mindig is karcos véleménye volt a szaúdi ligáról, a helyiek a jelent szerint nem felejtették el mindezt.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik