Nemzetközi foci

Pirotechnikai eszközökkel dobálták egymást a római szurkolók a városi derbin

Ivan Romano/Getty Images
Ivan Romano/Getty Images

A Lazio Mattia Zaccagni tizenegyesével szerda este legyőzte az AS Romát az Olasz Kupa negyeddöntőjében.

Nem a gólzápor miatt marad emlékezetes a derbi, nem csak azért, mert egyetlen találat döntött, hanem mert a szurkolók is gondoskodtak a beszédtémáról. Az egymást gyűlölő római ultrák ugyanis megdobálták egymást különböző pirotechnikai eszközökkel a mérkőzés előtt.

Azért a pályán is zajlottak az események, még ha nem is okoztak ennyi izgalmat. Az első 45 percben egyszer találták el a kaput a csapatok, de térfélcsere után percek alatt megtört a jég, Dean Huijsen rúgta meg Valentín Castellanost, ebből pedig a VAR segítségével büntető lett. Zaccagni értékesítette.

Innentől támadnia kellett a Romának, de alig jutott el helyzetig, így aztán a Laziónak egyetlen gól is elég volt a továbbjutáshoz. Az elődöntőben a Juventus-Frosinone mérkőzés győztesével játszik majd Maurizio Sarri együttese.

Kapcsolódó
Akkorát tombolt José Mourinho a 94. percben, hogy piros lapot kapott
Úgy érezte, még az utolsó pillanatokban is meg tudná nyerni a mérkőzést a csapata, ha kulcsfontosságú helyzetben jó bírói ítélet születik.
Olvasói sztorik