Nemzetközi foci

Furcsa magyar gól is kellett hozzá, hogy megszakadjon a belga csapat borzalmas sorozata

David Pintens / BELGA MAG / Belga via AFP
David Pintens / BELGA MAG / Belga via AFP

Vancsa Zalán gólt szerzett csapata, a belga másodosztályban szereplő Lommel vasárnapi, 3-0-s győzelme során. A magyar támadó a 29. percben volt eredményes, első lövését még blokkolta a védelem, de aztán Vancsa a kavarodásban megtalálta a labdát és jobbal a kapuba pöckölt.

A 19 éves, egyszeres magyar válogatott Vancsának ez a negyedik gólja volt a bajnoki szezonban, van mellette három gólpassza is, a Lommel majdnem minden harmadik góljában szerepet vállalt a szezonban. A Lierse elleni mérkőzést végigjátszotta, a Sofascore osztályzatai alapján pedig az egyik legjobb teljesítményt nyújtotta a mezőnyben.

Vancsa Zalán kapta a legmagasabb osztályzatot a külföldön játszó magyarok közül.

A Lommel ezzel a győzelemmel lezárt egy pocsék sorozatot, hét nyeretlen bajnoki után tudott nyerni ismét. A csapat jelenleg a nyolcadik helyen áll, de csak egy pontra van lemaradva a rájátszást érő helyektől.

A City Grouphoz tartozó Lommel 2022 januárjában igazolta le Vancsa Zalánt, aki az első fél évet még kölcsönben korábbi klubjánál, az MTK-nál töltötte. Az előző szezonban 24 meccsen játszott a csapatában, egy góllal és két gólpasszal zárt, ezúttal pedig már 16 meccsnél jár, amiből 15-ön kezdett.

Kapcsolódó
„Igenis vannak világszínvonalú tehetségeink” – 3 millió euróért adta el 17 éves játékosát az MTK
Vancsa Zalánt a Manchester Cityt is működtető City Football Group vette meg, de nem Angliában, hanem Belgiumban játszhat majd.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik