Nemzetközi foci

Xavi: Mi vagyunk Európa egyik legrosszabb csapata hatékonyságban

JOSE JORDAN / AFP
JOSE JORDAN / AFP

Az FC Barcelona 1-1-es döntetlent játszott szombat este a Valencia elleni spanyol bajnokin.

Nem lehetett kimondottan elégedett a látottakkal Xavi Hernández, a csapat vezetőedzője, mert így a Real Madrid mögött 4, míg a listavezető Girona mögött hat pont a lemaradása, ráadásul ezek a riválisok csak vasárnap lépnek pályára. Lefújás után meglehetősek kritikus nyilatkozatot is adott a szakember, aki a kihagyott helyzeteket okolta a pontvesztésért.

„Ahhoz, hogy eredményesek legyünk, ennél sokkal jobban kell koncentrálni. Egyszerűen nem engedhetjük meg magunknak, hogy 2-0-ra vezethettünk volna, de ehelyett a Valencia egyenlített.

Ha a hatékonyságunkat nézem, mi vagyunk Európa egyik legrosszabb csapata! Ez történt a Mallorca és a Granada ellen is, nem vagyunk elég hatékonyak a kapu előtt. Nagyon jól fociztunk, a helyzeteket megteremtettük hozzá, hogy megnyerjük a meccset

– mondta Xavi a Mundo Deportivónak.

A katalán edző egyébként fején találta a szöget, a statisztikai adatokat gyűjtő Opta szerint a Barcelona puskázta el a topligás csapatok közül a legtöbb nagy helyzetet az első félidőkben (23-szor) és a mérkőzések egészét tekintve is (41-szer).

Vasárnap a Villarrealt fogadja majd a Real Madrid, míg a Girona hétfőn hazai pályán játszik az Alavéssel, ezeken a meccseken tovább nőhet a Barca hátránya a bajnokságban.

Kapcsolódó
27 perccel a vereség után kirúgták a Sevilla edzőjét
Diego Alonso csak két győzelmet ért el a csapattal, mindegyiket a Király-kupában.
Olvasói sztorik